115 millióval támogatja a minisztérium a magyar kutyafajták népszerűsítését és származásellenőrzését

A kuvasz egy igazi kincs, egy örökség, amelyet őseinktől kaptunk – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton Tápiószentmártonban, a Nemzetközi Kuvasz Tenyésztési Konferencián. Az Agrárminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a rendezvényen emlékeztetett, a minisztérium a genetikai erőforrások megóvásáért két évvel ezelőtt génmegőrzési stratégiát készített, amelynek része a kuvasz, valamint a további nyolc magyar ebfajta támogatása.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a magyar kutyafajták DNS-alapú származásellenőrzéséhez szükséges laboratóriumi háttér fejlesztésére 65 millió forintos forrást csoportosított át

– mondta. A minisztérium emellett 50 millió forinttal támogatja a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületén keresztül a tenyésztő-szervezeteket és a magyar fajták népszerűsítését – tette hozzá Nagy István.

Hangsúlyozta: biztosítani kell, hogy megfelelő körülmények között, kölcsönös tisztelet és bizalom mellett valódi, a fajta tulajdonságaihoz hű, megbízható és kiszámítható társsá válhassanak a kuvaszok.

kiemelt kép: mti


Source: 24 teszt