13 évet kapott az a16 éves fiú, aki két hajléktalant ölt meg egyetlen éjszaka alatt

A Tatabányai Törvényszék tizenhárom és fél év fiatalkorúak börtönére ítélte a 16 éves M. Apollót, aki tavaly tavasszal egy éjszaka olyan súlyosan bántalmazott két hajléktalant Tatabányán, hogy mindketten a helyszínen meghaltak.

A vádlott édesanyjával és 5 éves öccsével Tatabányán egy 37 nm-es egyszobás albérletben élt. Az édesanyja gyakran dolgozott délutános műszakban, ezért késő este járt haza, a fiú dolga volt ilyenkor, hogy az öccsét az óvodából elhozz és vigyázzon rá. A vádlott 2017 tavaszán átkerült egy speciális nevelési igényű gyermekek részére fenntartott iskolába, ahol hetedikes volt. Nem szeretett ide járni, ezért rendszeresen lógott az iskolából. Mivel az édesanyjától nem kapott pénzt, ezért időnként mutatványosoknál dolgozott.

2008-ban már nyilvántartásba került a Gyermekjóléti Központnál az iskolai magatartása és a rossz tanulmányai eredményei miatt, azóta folyamatosan gondozásban volt. Két évvel ezelőtt bement a gyámhatóságra és kérte, hogy vegyék állami gondozásba, mert az édesanyja csak az öccsét szereti. 2017 áprilisában intézeti nevelésbe vétele is felmerült magatartási problémái miatt.

Tavaly április 30-án éjfél körül a fiú egy parkon keresztül indult haza. Útközben az egyik buszmegállónál észrevette, hogy a várórészben betakarózva alszik egy hajléktalan, akiben felismerte B. T. sértettet, akivel húsvétkor egy alkalmi munka kapcsán összeveszett. A fiú odament hozzá és felkeltette, hogy beszéljen vele a korábbi sérelméről, de a hajléktalan elküldte.

Ezen a fiú annyira felháborodott, hogy  ököllel, nagy erővel ütni kezdte a fejét. Az ütésektől a hajléktalan a földre került, de a fiatalember még ekkor sem hagyta abba a bántalmazást. Tovább ütötte a fejét, majd a földön fekvő sértettet nagy erővel rugdosni kezdte a fején, nyakán, mellkasán, hasán, majd a nyakára lépett.

A sértett a helyszínen életét vesztette. A vádlott e napon a lépcsőházukból éjjel 2 órát követően eltávozott, és elhaladt egy füves területen. Észrevette, hogy a presszó kerthelyiségében lévő  egyik padon alszik F. V. B., aki ugyancsak  hajléktalan. A fiú  odament hozzá, felkeltette és közölte vele, hogy magánterületen tartózkodik, menjen el innen. Az álmából ébredt hajléktalan szitkozódni kezdett, erre a vádlott megfogta, kiráncigálta a padok közül, egészen a presszótól 20 méterre lévő 4 lépcsőfokig., ahol a sértett a vállán megütötte a vádlottat.

Ezután a fú ököllel ütni kezdte a sértett fejét, testét, majd többször is combon rúgta. Ettől a hajléktalan a földre esett. A vádlott a földön fekvő sértett fejét ököllel tovább ütötte, majd testszerte, nagy erővel megrugdosta. A sértett a helyszínen életét vesztette. A vádlott a magatehetetlen sértettről lehúzta cipőit, azokat magával vitte, a lakásukhoz tartozó lépcsőházban kicserélte a saját cipőjét a sértett cipőire, bement a lakásba, ahol evett, tévét nézett, majd lefeküdt aludni.

Az emberölés bűntette és két rendbeli kifosztás miatt elítélt fiú a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható feltételes szabadlábra.


Source: 24 teszt