18 évet kapott a füzesabonyi vendéglátója nyakát elvágó fiatal

Tizennyolc év fegyházra ítélte az Egri Törvényszék azt a 21 éves férfit, aki tavaly nyáron elvágta egy 27 éves férfi nyakát Füzesabonyban. A bíróság nyereségvágyból és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek Sz. Gergőt. A férfit tíz évre eltiltották a közügyektől is, és elrendelték a korábban kiszabott 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetését is.

A büntetett előéletű Sz. Gergőt leszállították a Budapestre tartó gyorsvonatról Füzesabonyban, mert jegy nélkül utazott. A pályaudvaron megismerkedett az ittas 27 éves férfivel, aki a közös kocsmázás után meghívta őt az otthonába. Itt közösen megvacsoráztak, majd a házigazda éjfél után elaludt a kanapén.

Vendége ezalatt a lakásban lévő számítógépet használva ismerőseivel chatelt, miközben a félálomban lévő férfi szerinte lecigányozta őt. Sz. Gergő ettől állítólag annyira dühbe jött, hogy elhatározta, megöli és elveszi az értékeit.

Ezt követően a fiatal elővett a konyhából egy kést és azzal a nyakon szúrta a a 27 éves férfit, majd könnyen értékesíthető tárgyakat keresve átkutatta a lakást, melynek során különböző értéktárgyakat vett magához, hogy azokat később értékesítse. A szúrás hatására a 27 éves férfi meghalt, életét azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.

Sz. Gergő miután meggyőződött az áldozata haláláról, a hajnali órákban vonattal Budapestre utazott, ahol a megszerzett tárgyakat értékesítette, elcserélte, egy részét pedig kidobta.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte az elkövető későbbi részletes, tényfeltáró, bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomását, továbbá azon körülményt, hogy a bűncselekmény elkövetésekor még nem volt 20 éves. Súlyosító körülményként értékelték viszont a büntetett előéletét, a bűncselekmény kétszeres minősülését, továbbá, hogy a cselekményét próbaidő alatt követte el.

A Heves Megyei Főügyészség a büntetés súlyosításáért, Sz. Gergő és védője enyhítésért fellebbezett.

The post 18 évet kapott a füzesabonyi vendéglátója nyakát elvágó fiatal first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt