2021 tavaszán lehet az ellenzéki előválasztás

Teljes a egyetértés az ellenzéki pártok között abban, hogy a 2022-es választás előtt lesz miniszterelnök-jelölti előválasztás, és lesznek helyi előválasztások is, hangzott el a Republikon Intézet keddi, Előválasztás és ellenzéki stratégia című konferenciáját, ahol minden számottevő ellenzéki párt képviselői megjelentek.

A 444.hu beszámolója szerint az előválasztás előnyei közé sorolták többek közt, hogy a politikai munka és a személyes teljesítmény itt felülírja a pártpolitikát, egyértelmű demokratikus legitimációt teremt a győztes számára, a momentumos Hajnal Miklós pedig azt emelte ki, hogy végre érdemi vitákat láthatnak majd az emberek a jelöltek között.

De lehet hátránya is, ilyen például az, hogy a média szükségszerűen fel fogja nagyítani a jelöltek közötti konfliktusokat.

Az MSZP-s Molnár Zsolt arról beszélt, ha a hat párt nem tudja lebonyolítani az előválasztást,  akkor a kormányváltásra sincs esély.

Abban nem volt teljes egyetértés, hogy mikor lehetne az előválasztás, de a legtöbben 2021 tavaszát látták ideális időpontnak, hogy őszre már a választásra készülhessenek.

A lap szerint elhangzott az eseményen az is, hogy a miniszterelnök-jelölti előválasztás esetében a résztvevők nagy része szerint erős legitimációra van szükség, vagyis a szavazatok legalább 50 százalékára, ehhez kétfordulós választás kellhet majd.

A párbeszédes Szabó Tímea és Molnár Zsolt amellett érveltek, hogy érdemben akkor lehet előválasztásokat tartani, és akkor tud kialakulni, hogy mindenhol egy az egyben mérkőzzön az ellenzéki jelölt a fideszessel, ha egy közös ellenzéki pártlista lesz.

Molnár szerint azok esetében nincs is szükség előválasztásra, akik 2018-ban meg tudták nyerni az egyéni körzetüket, mert az ő demokratikus legitimitásuk elég erős.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


Source: 24 teszt