32 tüntetőt vittek el a fehérorosz biztonsági szervek

A fehérorosz biztonsági szervek 32 tüntetőt vettek őrizetbe a pénteki újabb tüntetéseken, közülük 18-at vizsgálati őrizetben tartanak – közölte szombaton Olha Csemodanova belügyminisztériumi szóvivő a tárca Telegram-csatornáján.

Az ellenzéki Koordinációs Tanács az elnökség nélkül is folytatja munkáját – hozta nyilvánosságra a testület szombaton a pénteki ülésén meghozott döntését.

Sokakat aggaszt a kérdés, hogy a tanács hogyan működhet elnökség nélkül

– olvasható a nyilatkozatban.

Az első és legfontosabb, hogy a Koordinációs Tanács folytatja munkáját. Az elnökség összetétele változatlan marad

– folytatódik a szöveg.

Korábban gyakorlatilag az elnökség összes tagját letartóztatták a hatóságok „illegális tevékenység” címén, vagy az ország elhagyására kényszerítették őket, illetőleg az üldözés miatt önszántukból távoztak Fehéroroszországból.

A közleményben megerősítik a Koordinációs Tanács korábbi fő követeléseit: az erőszak beszüntetését, a vétkesek felelősségre vonását, a politikai foglyok szabadon engedését és új, tisztességes választások megrendezését.


Source: 24 teszt