38 millió forintos robotokat vett a kormány

A kormány újabb kétmilliárd forintos eszközbeszerzéssel támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést az Egészséges Budapest Program keretében – írja az MTI. Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere hétfői online sajtótájékoztatóján közölte, ebből az összegből 735 orvostechnológiai eszközt – köztük kilenc fertőtlenítő mobilrobotot – és berendezést kapott tizenhét intézmény.

Az eszközlistát a koronavírus-járvánnyal összefüggő rendkívüli igényeknek megfelelően állították össze, és kiemelt szempont volt, hogy a szükséges eszközök, berendezések szállítása és beüzemelése azonnal megtörténjen, tette hozzá a miniszter.

Vásároltak kilenc mobil fertőtlenítő robotot is, amelyek fertőtlenítőszer használata nélkül, UV-fény kibocsátásával pusztítják el az összes ismert vírust, baktériumot és minden egyéb kórokozót, ideértve a koronavírust is.

A robot teljesen automatizált, emberi beavatkozás nélkül működik, szenzorai segítségével érzékeli és kikerüli az útjába kerülő akadályokat, miközben koncentrált UV-C fény kibocsátásával fertőtleníti a kiválasztott területet. Ezekből a robotokból most kilencet vásároltak, egy robot ára 38 millió forint.

A miniszter elmondása szerint beszereztek többek között tizenkét digitális mobil röntgent, százötven kórházi ágyat, két szülőágyat, tizenkét inkubátort, infúziós állványokat, fertőtlenítő és sterilizáló eszközöket, valamint számos kórtermi berendezési tárgyat.

The post 38 millió forintos robotokat vett a kormány first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt