59 ezer forintot költünk karácsonyi ajándékokra

Tavalyhoz képest idén valamivel többet, átlagosan 59 ezer forintot költenének karácsonyi ajándékokra a magyarok, ami négyezer forintos növekedést jelenthet tavalyhoz képest – derül ki a Telenor országos, reprezentatív kutatásából, amit a napi.hu ismertetett.

Az Impetus Research által készített kutatás alapján a magyarok többsége a pandémia kezdete óta árérzékenyebb lett, 35 százalékuk pedig többet vásárol online. Ugyanakkor tavalyhoz képest 64 százalékról 71 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik nagyjából ugyanannyit vagy többet fognak karácsonyi ajándékra költeni, mintha nem lenne járványhelyzet.

A legnépszerűbb karácsonyi ajándékok közé továbbra is a ruhák, az elektronikai cikkek és a játékok tartoznak a tárgyi ajándékokat pedig az utalványok és az élmények vagy utazások követik. Elektronikai cikkek közül a válaszadók leggyakrabban fülhallgatót, okostelefont, telefontokot vagy kijelzővédő fóliát vásárolnak karácsonyra.

A magyarok közel fele karácsonykor tervezi bepótolni az év közben elmaradt találkozásokat, beszélgetéseket. A kérdőívet kitöltők 47 százaléka idén szűk családi körben, 44 százalék pedig szélesebb rokoni körrel tölti a karácsonyt.

The post 59 ezer forintot költünk karácsonyi ajándékokra first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt