9 év 6 hónapot kapott az Újlak utcai gyilkos

A Fővárosi Főügyészség a fiatalkorú vádlott ellen aljas indokkal elkövetett emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A bűncselekmény elkövetésekor 17 éves fiú az előkészítő ülésen beismerte tettét, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság 9 év 6 hónap fiatalkorúak börtönére ítélte. 9 évre eltiltotta a közügyektől. 

A vádlott és a sértett ugyanannak a budapesti gimnáziumnak a tanulója volt. Miután megismerkedtek, a fiú udvarolni kezdett a nála egy évvel idősebb lánynak, majd egy ideig kapcsolatban is voltak. A vádlott féltékenysége, és ebből adódó viselkedése miatt azonban a lány 2017 októberében szakított vele.

A vádlott ezt nem fogadta el, a szakítás után telefonhívásokkal és üzenetekkel zaklatta a lányt, aki többször kérte volt barátját, hogy hagyja békén, de attól is tartott, hogy a fiú esetleg kárt tesz magában.

2018. január 12-én a sértett egy buszmegállóban találkozott a fiúval. Együtt buszra szálltak és a vádlott hazakísérte őt a XVII. kerületi lakóházba. A lépcsőházban folytatták a beszélgetést, ami egy idő után vitává, veszekedéssé fajult, a fiú pedig a hátizsákjából elővett egy kést, és azzal a fiatal lányt súlyosan bántalmazta.

A sértett azonnal elveszítette eszméletét, a földre zuhant. Ekkor a vádlott – őt a földön hagyva – kiszaladt a házból. A lány életének megmentésére nem volt esély.

Az új büntetőeljárási törvény által bevezetett, eljárást gyorsító szabályokat alkalmazva, a bíróság által tartott előkészítő ülésen a vádlott a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és nyomban ítéletet hirdetett; őt 9 év 6 hónap – fiatalkorúak börtönében végrehajtandó – szabadságvesztésre


Source: 24 teszt