Vízilabda-Eb: „Meleg maradt a pite, meglátjuk este”
Mint arról élő tudósításunkban is beszámoltunk, férfiválogatottunk 20–5-ös arányú vereséget mért a török nemzeti csapatra a Belgrádban zajló, 32. vízilabda Európa-bajnokság péntek délelőtti, harmadik, egyben záró csoportmeccsén.
Benedek Tibor szövetségi kapitány a játék képe alapján elégedett a 15 gólos különbségű győzelemmel, de maradt benne azért némi elégedetlenség.
„Minden egyes játékosom megtette azt, amit vártam. Szép gólok születtek, s a védelmünk is remekül muzsikált. Természetesen kár azokért a helyzetekért, amelyek kihasználatlanul maradtak, valamint sajnálom azt a két ötméteres szituációt, amelyből a játékvezetők csak kiállítás adtak, mivel egyikből sem találtunk be végül emberelőnyben”
– értékelt a szakvezető a 24.hu-nak.
Elmondta, a 8-8-as kiállítási arányt nem tartja reálisnak, mert míg mi jobbára tiszta eszközökkel játszottunk, Törökország eléggé “tördelte”, szabálytalanságokkal próbálta lassítani a mérkőzést.
Bátori Bence, a válogatott szélsője a kapitányával ellentétben nincs megelégedve a kialakult végeredménnyel. Leszögezte, a csapat kihozta magából a maximumot, kellőképpen sikerült felpörögniük a találkozóra, de legalább 20 góllal kellett volna nyerni.
“Nem jött össze, így meleg maradt a pite, meglátjuk este. Az oroszoknak szurkolunk, akiknek szintén nem mindegy, mit játszanak, hiszen ha a második helyen végeznek, az esetben könnyebb ellenfelet kapnak a legjobb tizenhat között”
– fogalmazott a világbajnok magyar pólós, aki emellett persze reménykedik, hogy a görögök nem verik meg hattal az oroszokat.
Mindenesetre az esti, 20.15-kor kezdődő meccsig marad a matek. A férfi tornán egyetlen olimpiai kvóta talál gazdára, de a szerb, a horvát és a görög csapat már biztos résztvevője a riói játékoknak. Amennyiben a magyar válogatott itt sem tud kvótához jutni, akkor áprilisban, Triesztben lesz még erre esélye, ott 12 csapat küzd majd négy helyért. Azon a viadalon öt, vagy ha az óceániai térség nem képviselteti magát, akkor hat európai válogatott vehet majd részt, mégpedig a kontinensviadalon elért helyezése alapján. Ebben a sorrendben nem szerepelnek majd azok a csapatok, amelyek előzőleg már szereztek kvótát.
(Dzsubák Tamás, Belgrád)
Vízilabda Európa-bajnokság, Belgrád, eredmény:
Magyarország-Törökország 20:5 (4:0, 4:1, 5:1, 7:3)
G.: Varga Dénes 6, Bátori, Hárai, Vámos 3-3, Varga Dániel 2, Erdélyi, Kis, Manhercz, ill. Sutalo 2, Sonemez, Korolija
A D-csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG | 3 | 2 | 1 | – | 40–19 | +21 | 7 |
2. Görögország | 2 | 1 | 1 | – | 29–14 | +15 | 4 |
3. Oroszország | 2 | 1 | – | 1 | 23–20 | +3 | 3 |
4. Törökország | 3 | – | – | 3 | 19–58 | –39 | 0 |
További program:
férfiak, 3. forduló:
C csoport:
Grúzia-Olaszország 17.15
Németország-Románia 18.45
D csoport:
Oroszország-Görögország 20.15
nők, 3. forduló:
B csoport:
Olaszország-Horvátország 32:2 (8:0, 7:0, 8:1, 8:1)
Franciaország-Németország 12.30
Szerbia-Spanyolország 15.45
Source: 24 teszt