Csoda történt: bajnokit nyert a Valencia
Ne szépítsük: katasztrofálisan szerepel a Valencia labdarúgócsapata a szezonban. Ennek tükrében az sem meglepő, hogy Pako Ayestarán menesztése, majd Cesare Prandelli lemondása után a beugró Voro már a harmadik edző a klubnál a szezonban.
A Valencia egyre lejjebb csúszik a tabellán is, októberben nyertek legutóbb bajnokit, akkor a Sporting Gijónt verték 2-1-re. Azóta vereségek és döntetlenek váltogatják egymást.
Vasárnap kora délután megszakadt ez a rossz sorozat, október 16. óta először, nyolc nyeretlenül megvívott bajnoki után megint nyert a Valencia.
Hazai pályán ráadásul, amire legutóbb szeptemberben volt példa a La Ligában. A mostani „áldozat” az Espanyol volt: az első gólt Montoya szerezte, aki a 17. percben egy tökéletesen végigvitt támadást zárt le góllal, majd Mina duplázta meg az előnyt az utolsó negyedóra kezdete előtt, ami azért is jött jól, mert a barcelonaiak a 85. percben szépítettek.
Mina szerezte a győztes gólt:
A Valencia ezzel a sikerrel nem lépett feljebb a tabellán, ugyanúgy a 17., de kicsit el tudott lépni a kiesőzónától, a csapat formáját elnézve pedig már az is valami.
Eredmény – La Liga, 18. forduló
Valencia – Espanyol 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Montoya (17.), Mina (73.) illetve
Source: 24 teszt