Hét évig maradt mozdulatlan ez az állat

Nagyon kevés állat tud éveken át mozgás nélkül, kevés táplálék mellett élni, egy új vizsgálat alapján ugyanakkor a barlangi vakgőténél megfigyelhető a kivételes képesség – írja a CNET.

A szakértők szerint a faj rekorder lehet ebben a tekintetben.

Gergely Balázs és Herczeg Gergely, az Eötvös Loránd Egyetem munkatársai, illetve Brian Lewarne, a Devon Karsztkutató Egyetem szakértője bosznia-hercegovinai barlangokban tanulmányozta a különleges fajt. Az állatok egy évtized alatt kevesebb mint 10 métert tettek meg, az egyik példány pedig hét éven keresztül egyáltalán nem mozdult el helyéről.

Kép: iStock

A barlangi vakgőték, ahogy nevük is sugallja, nem látnak, és akár száz évig is élhetnek a sötét üregekben. A fajnak nincsenek természetes kihívói, és igen kevés táplálékkal is beéri. Az állatok képesek annyira lelassítani az anyagcseréjüket, hogy bizonyos esetekben elég évtizedenként egyszer enniük. A példányok általában 12-13 év alatt egyszer párosodnak.

A kutatás során a szakértők természetes környezetükben vizsgálták az állatokat. Mikor a gőtéket megfogták, megjelölték helyüket, majd ugyanoda tették vissza őket. Az éveken át tartó kutatás felfedte, hogy az élőlények alig mozdulnak.

A szakértők tanulmányukban arra is kitértek, hogy fontos lenne felmérni, hogy az emberi tevékenység milyen hatással van erre a különleges fajra.


Source: 24 teszt