A Tenet pont olyan, mint 2020: baljós, pusztító és fogalmunk sincs, mi történik
A Tenet már a bemutatója előtt 2020 legfontosabb premierje lett. Moziüzemeltetők szerte a világon, közülük sokan a csőd szélén, Christopher Nolan filmjétől várják, hogy visszacsábítsa hozzájuk a nézőket a koronavírus-járvány alatt. A járvány nem múlt el, tehát csak óvatosan lehet elmenni a Tenetre, de az biztos, hogy a filmre így is rengetegen lesznek kíváncsiak. A mozisokon kívül a filmstúdiók főnökei is – nem csak a gyártó Warnernél – tövig rágják a körmüket izgalmukban, hogyan teljesít majd a film. Ma ugyanis a Tenet minden mozifilmet képvisel a streamingszolgáltatók kínálatával szemben. Ha a közönség ehelyett is a Netflixet választja, a hagyományos mozizás nagyon nagy bajban van.
Ennyit már a Tenet bemutatója előtt is tudtunk, most pedig már azt is tudjuk, milyen a film. Ez eddig mellékesnek tűnt. Christopher Nolan rendezte, tehát biztos látványos lesz és agyafúrt, gondoltuk, minden tekintetben profi munka. Nolan ma Hollywood legmagasabb polcra helyezett rendezője, aki bármilyen filmet megcsinálhat, amilyet akar, és nagyjából annyi pénzből, amennyiből akarja. A közönség egyelőre kitartott mellette, nemcsak akkor, amikor szuperhősfilmet készített, hanem akkor is, amikor sci-fibe oltott családi melodrámát (Csillagok között) vagy háborús filmet (Dunkirk).
Hasonlóan ez utóbbihoz, a Tenetet Nolan ismét egymaga írta. Forgatókönyve visszatér az Eredet koncepciójához: a feszült thrillerdramaturgiát és a bombasztikus akciójeleneteket alárendeli egy tudományos-fantasztikus alapkoncepciónak. Ami az Eredetben az álmok világába való tudatos alámerülés és a gondolatok elültetésének ötlete volt, az a Tenetben az idődimenzió kitágítása. Egy találmánynak köszönhetően bizonyos tárgyak, sőt emberek az időben visszafelé is tudnak haladni. Aki pedig uralja ezt a képességet, az nagyon veszélyessé válik, mert félő, hogy nemcsak egy pisztolygolyó megtett útját akarja majd visszafordítani, hanem annál fajsúlyosabb dolgokat is.
A történetről forgalmazói kérésre nem árulhatok el többet, de nem is tudnék.
A Tenet cselekményét ugyanis nagyon nehéz pontosan követni, mi több, első megtekintésre valószínűleg lehetetlen. Pont olyan film, amiről saját készítésű eseménylánc-rajzokat tesznek majd közzé a neten a lelkes rajongók, ha nem bukkantak fel ilyenek máris. „Szóval amikor azt hatástalanította, akkor tudta, hogy egyszer már felrobbant, de vissza tudott jönni az időben, és…” – ilyeneket magyaráznak majd az emberek a moziból kifelé. És mit mondanak erről maguk a szereplők?
–Hidegháború dúl.
–Nukleáris?
–Temporális.
Igen, ez pont az, aminek tűnik: egy tetszőleges James Bond-film dialógusának. A Tenet Nolan saját Bond-filmje: a világ változatos helyein játszódik (a kies Vietnamban, a zord Kijevben, a kifinomult Londonban), van benne Bond-lány (Elizabeth Debicki) és elvetemült Bond-gonosz (Kenneth Branagh). Legfőképpen pedig hajmeresztő, áltudományos halandzsával van tele, ami általában olyan bölcsességekre fut ki, hogy „nem kell megértened” és „ami történt, megtörtént”.
A Tenet az első Nolan-film, amit már a moziból kijövet blöffnek éreztem. Olyan történetnek, ami közel sem annyira okos, mint mutatja, de különösebben azért nem is igyekszik ravaszkodni. A lényege a folyamatos akciózás, e tekintetben pedig nagyon magas színvonalat képvisel. Már a filmet nyitó, kijevi operajeleneten látni lehet, hogy szakmáját a legmagasabb szinten művelő, technikai szempontból hibázni képtelen rendező munkája.
A bizsergető érzés, hogy valaki folyton meg akarja lepni és le akarja nyűgözni a közönségét, egy pillanatra sem vész el. Ez Nolan filmjének legrokonszenvesebb vonása.
Egyébiránt a Tenet hangos és zaklatott tempójú, a cselekménye pedig valószínűleg értelmetlen. Biztosat erről akkor tudnék mondani, ha legalább még egyszer megnézném, ehhez viszont nem kaptam kedvet rögtön. Az ösztönöm azt súgja, talán nem érné meg.
Nolan becsületére legyen mondva, maga is időről időre utal rá, hogy a Tenet szövevényes sztoriját az írói önkény szervezi, ezt leplezik le az irányítás lehetőségeiről folytatott párbeszédek. Hősünknek, a „temporális holokauszt” vagy mifene megakadályozásáért loholó titkos ügynöknek neve sincs, csak a Főhősként emlegetik őt. Vagyis felmerül, hogy rajta kívül mindenki más is sakkfigura egy olyan játékos tábláján, akinek voltaképpen nincsen teste, csak tervei. Isten ő, vagy a Rendező?
Nolan stratégiájának az önreflektív játékokon túl más célja is van, méghozzá az, hogy elbizonytalanítsa a hiperaktív és morálisan megingathatatlannak tetsző Főhős identitását és valóságérzékelését, folyamatosan félrevezetve, dezorientálva az eleinte nagyon is magabiztosnak tűnő figurát. Ahogy a legtöbb filmjében, Nolan ismét a film noir ihletéséhez fordul, és az elbizonytalanodó, pontosabban egyre bizonytalanabb státuszú noirhősön kívül a femme fatale figuráját is használja. Elizabeth Debickinek nem is kell többet játszania a sablonkarakternél, míg a főhőst alakító John David Washington legfőbb feladata a félelmetes fizikum párosítása az értetlenkedő átlagember-nézéssel, amit meg is tud oldani. Kenneth Branagh pedig egy nagyon-nagyon gonosz embert játszik, orosz akcentussal és napolajos háttal. (A napolaj csak egy jelenetben látszik, az orosz akcentus viszont végig hallható, pedig mennyivel jobb lenne fordítva.)
A Tenet tehát olyan film, amit könnyű élvezni, de sajnos ironizálni is túl könnyű rajta. Az viszont nem kérdés, hogy igazi belevaló mozikaland: hátrahőkölünk a fantasztikus fordulatoktól, elakad a lélegzetünk az akciójelenetek láttán, és röhögünk a hülyeségeken. Év eleje óta ilyesmire várunk.
Tenet (2020), 150 perc, 24.hu értékelés: 6,5/10
Source: 24 teszt
