Egy egész üveg pezsgőt erőszakoltak le a futamgyőztes ló torkán Spanyolországban

Tömegeknél verte ki a biztosítékot az a férfi, aki egy lóversenyfutamot követően egy egész üveg pezsgőt erőszakolt le a győztes ló torkán. Az esetről a Ladbible számolt be, a videó pedig azóta vírusként terjed az interneten, a közönség pedig finoman sincs elragadtatva a látottaktól.

Az eset Mallorcán történt az október 12-én rendezett Manacor Grand Prix után. A futam hihetetlenül nagy presztízsnek örvend a lóversenysportban, így érthető, hogy nagyon meg akarták ünnepelni a győztes ló, Helen Llinartix teljesítményét, a videón látható férfi viszont nagyon túllőtt a célon.

Előbb az üveg tartalmának nagy részét ledöntötte a ló torkán, a maradékot a fejére öntötte, majd egy csókot nyomott az orrára, miközben a jelenlévők még biztatták is.

A felvétel elterjedése után több állatvédő szervezet is kikelt a férfi ellen, akiről rövidesen azt is sikerült kideríteniük, hogy különböző doppingügyek miatt korábban már 55 ezer fontra büntették, eltiltották a lovakkal való foglalkozástól, a francia ügetőversenyekről pedig 2023 októberéig kitiltották.

Egy francia rádiónak azóta sikerül megszólaltatnia a meg nem nevezett férfit, aki állítja, a pezsgős üvegben nem alkohol volt, hanem egy különböző aminosavakat és vitaminokat tartalmazó koktél, amely nagyon fontos a ló szervezetének röviddel a verseny után. Elmondta továbbá azt is, hogy bárki bármit mond, senki nem alkalmazott erőszakot a lóval szemben, szó sem volt arról, hogy kényszerítette volna arra, hogy megigya az egész üveget.

Az állatvédő szervezetek azért a biztonság kedvéért minden létező felületen beperelték.

 

Kiemelt kép: Breaking News (Youtube)


Source: 24 teszt