A csúnya vereségszéria áldozata lett, Újpestre került a válogatott kapus

A DVTK hokicsapata nagyon rövid közleményben tudatta, hogy Rajna Miklós kölcsönben Újpestre kerül, és köszönik neki az eddigieket, valamint további sok sikert kívánnak neki. Az UTE honlapjának nyilatkozott a játékos, ebből derül ki, pontosan miért is távozott:

„Ez a szezonom eddig elég felemásra sikerült. Szerettem volna jobban teljesíteni, többet segíteni a csapatnak,

aztán beleszaladtunk egy csúnya vereség szériába, aminek sajnos az áldozata lettem.

Ugyanakkor örülök, hogy Újpesten lehetőséget adnak nekem, minden erőmmel azon leszek, hogy a klub sikeres legyen a szezon hátralevő részében” – mondta a válogatott kapus, aki az egyik főszereplője volt a 2015-ös divízió I/A-s világbajnokságnak, amikor Magyarország feljutott a világelitbe.

A 29 éves Rajna tavaly nyáron érkezett a DVTK-hoz, az első szezonjában stabil kezdő volt, 91,6 százalékos hatékonysággal védett. Erre az idényre visszaestek a számai, csak 88,7 százalékkal véd a szlovák Extraligában szereplő csapatban, a diósgyőriek pedig csak a tizedik helyen állnak.


Source: 24 teszt