A Duna mellett bomlik csendben a főváros élelmiszerellátásának egykori központja

Buda és Pest egyesítése, valamint a város hirtelen világvárossá válása – a Nagykörút és a sugárutak megjelenése, a gyárakat felváltó jókora bérházak tömeges építése – a népességszám meredek emelkedését hozta magával. A városnak égető szüksége volt tehát a szabadtéri piacokat felváltó, Nyugat-Európában már sikerrel bevált vásárcsarnokokra, melyek a századforduló éveiben sorra születtek meg: 1897-ben a Fővám téren álló, a Dunán szállított árukat átvevő fővámház mögötti Központi Vásárcsarnok, 1902-1903-ra pedig a Batthyány tér, a Hold utca, a Hunyadi tér, a Klauzál tér és a Rákóczi tér képét is hasonló épületek uralták.

A majolika- és porcelándíszekkel gazdagon megrakott, Zsolnay-épületkerámiákkal fedett Fővám téri központba vasúti sín is vezetett az áruk minél könnyebb érkezése érdekében, a város tovább duzzadó lakossága azonban alig negyedszázad alatt kinőtte a nagykereskedelmi központként, illetve a környék lakosságát ellátó, baromfiudvarral is rendelkező piacként is működő jókora téglaépületet, melynek árusai már a mai Fővám teret is teljesen megtöltötték, akadályozva az emberek és járművek szabad mozgását.

Fotó: Pest-Buda Aukciósház

 

A húszas évek végén felmerült tehát az igény, hogy Budapest egy óriási élelmiszer-nagykereskedelmi központtal gazdagodjon, mely végül a Ráckevei-Duna-ágon 1904-1926 közt kiépült Ferencvárosi kikötő, illetve a Közvágóhíd között kapott helyet – mindössze 2,3 kilométerre a Fővám tértől. Térképes nézetben is követhető Ismeretlen Budapest sorozatunkban ma ezeket az épületeket mutatjuk be.

Az 1932-re Jánosvölgyi Münnich Aladár és a Dreher sörgyár több épületét is tervező Obrist Vilmos tervei szerint megvalósult, Horthy Miklós jelenlétében átadott vöröstéglás irodaház – melyet a köznyelv egyszerűen csak “Piros” néven emlegetett –, illetve az ország legnagyobb, egyszerre 210 vasúti kocsin, illetve a két folyami kikötőn érkező terményekkel is megbirkózni képes, a pincében jókora hűtőházzal rendelkező csarnoka köré a következő években, illetve évtizedekben sorra épültek a kisebb-nagyobb raktár- és kiszolgáló épületek.

A nyolcvanas évek hajnalán / fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény/Fortepan

 

Jánosvölgyi Münnich Aladár Adolf (1890, Szepesigló – 1975, Montreal?)

Az első világháborúban bronz és ezüst Signum Laudist, illetve Katonai érdemkereszteté s Vaskorona rendet is szerző Münnich müncheni és angliai építészeti tanulmányai után tért haza Magyarországra, hogy a két világháború közti modern építészet olyan alkotásait hozza létre, mint az Erzsébet körút és a Dohány utca sarkán állt, nevéhez híven első korszakában híradókat (és persze dokumentum-, báb- és rajzfilmeket) adó Híradó (1939-1979, 1979-től Horizont) Mozi, az Eszék utcai Árpád udvar (1929), a Vörösmarty tér tőszomszédságában álló Futura udvar (1938-1940), vagy épp a Montreali Első Magyar Református Egyház kevéssé ismert temploma (1954).

Ma ezeknek már semmi nyomát sem látni, sőt, az irodaház és a csarnok is csak 2004 óta tartó műemléki státuszának köszönhetően állhat még a legyalult, elképesztő mennyiségű szeméttel körbevett (amint ez a Hulladékvadász friss videóján is látszik) terület közepén.

Az egykori húsz vágányra, illetve az 1970-ig itt működő villamos szárnyvonalra ma már semmi sem emlékeztet, a jókora csarnokban dolgozó négyszáz nagykereskedő hangja pedig már csak az egykor itt dolgozó, illetve ide szállító kereskedők és rakodók füleiben visszhangozhat.

A 247 méter hosszú és 42 méter széles, vasbeton dongákból álló, Zeiss-Dwyidag-rendszerű héjtetővel rendelkező, tizenhét méteres belmagasságú csarnok (ami maga nemében az első volt Európában) építészettörténeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen, mai állapota viszont több, mint lesújtó.

sdr
Fotó: Vincze Miklós/24.hu

 

A deszkából készült, kék élvédő vasakkal megerősített mozgatható falaknak ma már semmi nyoma:

hdr

cof

Fotók: Vincze Miklós/24.hu

Az államosítások nyomán előbb a Zöldért, majd a Skála, a rendszerváltás után pedig a Plus élelmiszerlánc által használt tér 2003-as kiürítése óta már csak utcai művészek változó minőségű munkáinak, egy-egy eseménynek – így a 2017-es Cyclocross Országos Bajnokságnakilletve koncerteknek –, illegális autóversenyeknek, klipforgatásoknak és hajléktalanoknak ad otthont.

new VideaPlayer(document.getElementById(„videa_player_1”), onVideaPlayerReady);

Ilyen volt az élet hatvanöt évvel ezelőtt, röviddel az államosítás után

Karzatának és belső helyiségeinek egykori falai, illetve a jókora üvegtáblák sorra tűnnek el, lassan pedig a természet veheti át az irányítást az egykor nyüzsgő, hat-nyolc méteres magasságig gyümölcsöt, tojást, tojást, halat, tejtermékeket, vadhúsokat és baromfit rejtő ládákkal és konténerekkel megrakott terekben.

cof

Fotók: Vincze Miklós/24.hu

Az óriási tér a Városkép Romboló videóján:

A 6+1 szintes, Art Déco-jegyeket mutató, a csarnokhoz apró híddal csatlakozó irodaház állapota még ennél is lesújtóbb, hiszen a nyílászáróit már rég elvesztett “Pirosra” pillantva egyáltalán nem hinnénk, hogy az a XX. század jó részén át vasúti és vámhivatalt, csarnokfelügyeletet, nagykereskedők és bizományosok irodáit, sőt, bérelhető hotelszobákat, az ország első páternoszter-rendszerű felvonóját, valamint egy alagsori vendéglőt – mely az egyetlen biztosan nyitva tartó hely volt a második világháború zivataros hónapjaiban – is magában foglalt.

hdr

Fotó: Vincze Miklós/24.hu

 

A csodás arányú épület Duna felé néző oldalát két jókora zászlótartó posztamens (ezek egyikén át lehetett bejutni a vizet adó ásott kút szivattyúházába, míg másikuk a világítás kapcsolóit rejtette), illetve négy, a Négy évszakot jelképező szobor – a földműves, a halász, a kertész, illetve a kofa – két és fél méter magas, Ohmann Béla által készített, az elmúlt néhány télen már fóliával sem letakart klinkerszobra díszíti, melyek az elmúlt években az időjárás, illetve a vandalizmus hatására egyre több sérülés nyomát viselik magukon.

cof

Fotók: Vincze Miklós/24.hu

 

A műemlékké nyilvánítás előtt az ajtók, világítótestek és burkolatok még legalább részben megvoltak, így a belsőépítészeti megoldások nagy számú eredeti elemmel együtt még helyreállíthatók lettek volna.

Ohmann Béla (1890-1968)

A síremlékeket, emlékműveket és kisplasztikákat is készítő, de épületszobraival kiemelkedő Ohmann a harmincas-negyvenes évek számos magyar épületén, illetve terén hagyta kézjegyét – nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a székesfehérvári Országalma (1943), a budapesti Bécsi kapu tér Budavár visszavétele-emlékműve (1936), a Honvéd utcai Budapest Székesfőváros Elektromos Művei-lakóház és transzformátorház díszei (1931-1932), a szegedi Pantheon számos domborműve, a városmajori Jézus Szíve katolikus plébániatemplom Angyal-reliefjei (1935), Kőrösi Csoma Sándor jelképes síremléke (1930), valamint egy, a párizsi világkiállításon 1937-ben nagydíjat kapott Mária szobor.

A terület sorsát Nagy-Budapest 1950-es létrehozása (ezáltal a terület nem tartozott többé a külvároshoz), a vízi, illetve vasúti áruszállítás lassú hanyatlása, illetve a Nagykőrösi úti Nagybani Piac 1991-es megnyitása és a közúti áruszálítás előretörése pecsételte meg. Az ABC-áruházak rendszerváltás utáni privatizációja során feltűnő, boltok tucatjait átvevő, illetve építő Plus a szerencsének köszönhetően egy évtizeddel még ugyan megnyújtotta az életét.

A Plus utolsó nyomaira még 2018 februárjában is ráakadhatunk

 

A Magyarországról tíz évvel ezelőtt kivonult lánc 2003-ban a hazai szupermarket-piacon éveken át egyeduralkodó, Spar-, Plus-, Tesco- és Plus-áruházakat, sőt, a Plus új logisztikai központját is építő Gropius Zrt.-nek adta el a harminckét hektáros területet – az Átlátszó szerint négymilliárd forintért –, ez pedig megpecsételte a sorsát.

Két mondatban a Gropiusról

“A cég vezetői amúgy kiváló információkkal rendelkeztek a különféle hiper- és szupermarketek beruházási terveiről, ugyanis többször éppen ott vásároltak földterületet, telket, ahová a multinacionális hálózatok az üzleteiket, illetve logisztikai központjaikat telepítették. Az építésére kiírt tendereket aztán rendre a Gropius nyerte el, a birtokában levő földterületeket pedig visszabéreltette az aktuális beruházóval.” – írta róluk az Átlátszó.

A 2011-ben, négy éven át tartó haláltusa után óriásit bukó, az alvállalkozókat megrövidítő cég a szupermarketek építése után ugyanis az építőiparban is vezető szerepet kívánt betölteni, így a megszerzett területen, a Quaestor Zrt.-vel közösen alkotott konzorcium részeként váltotta volna valóra a főváros első felhőkarcolóit ígérő, egymilliárd eurós tervezett költségű Duna City-projektet.

Az Erick van Egeraat Associates 2008-as beépítési terve

A cég az index 2009-ben feltett kérdéseire válaszul elmondta, hogy  felülvizsgáltatják a “Piros” ipari műemléki védettségét, annak megőrzését ugyanis egyáltalán nem tartják fontosnak. A negatív döntés szerencsére nem született meg, hiszen a főváros sem bólintott rá a tervekre, ugyanis ők jó eséllyel nagyobb hozzájárulást vártak a konzorciumtól a környék fejlesztésének terén.

A Duna City imázsfilmje, melynek 68. másodpercében még a 2012-re megszülető ötös metró vonala is felbukkan

A loftlakásokká és üzletközponttá alakítani kívánt műemlékek körül így a 250 milliárdnyi kifizetetlen adósságot maga után hagyó, Tarsoly Csaba által vezetett Quaestor bukásának (a Gropius részét a cég már évekkel korábbna kivásárolta), valamint a főváros kivárásának köszönhetően nem magasodnak a 2016-ra ígért, a Finta Stúdió segítségével még tovább csiszolt toronyházak, illetve irodaépületek, pedig azok még az Interpol által is körözött szaúd-arábiai milliárdos, a magyar állampolgárságra vágyó Ghaith Rashad Pharaon figyelmét is felkeltették, sőt, a külügyhöz tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökség is megpróbált hozzá külföldi befektetőket toborozni. A projekt egyetlen látható hozadéka a hétszázmillió forintból átépített Kvassay út, illetve a Könyves Kálmán körútra való csatlakozás megszületése volt.

A főváros vezetése a kudarcba fulladt 2024-es olimpiai kampány során ugyanezt a területet szemelte ki az olimpiai falu részére, ami az események után többek közt pályakezdők és alkalmazottak kedvezményes lakhatását is lehetővé tévő lakóparkként működhetett volna. A tervekből nem lett semmi, de a Budapesti Xtrém Szabadidő Park projektet a későbbiekben sem dobták félre. Fővárosi teniszközpont, fedettpályás atlétikai multifunkciós csarnok, illetve egy atlétikai stadion is épült volna a környéken.

A 744 milliós beruházásnak azonban máig sincs semmi nyoma, az értékeiktől megfosztott, telefirkált épületek pedig csak pusztulnak tovább.

Az archív fotókat a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Fortepanra feltöltött anyagából, illetve Tér és Forma VI. évfolyamának első számából szereztük meg, melynek elérésében az Arcanum Digitális Tudománytár nyújtott segítséget. A friss fotók a szerző munkái.


Source: 24 teszt