A felújított Mafia II még mindig nagyon adja a gengszterfilmes hangulatot

Május közepén a 2K Games kiadó és a Hangar 13 fejlesztőcsapat viszonylag nagy meglepetést okozva bejelentette, hogy érkezik az összes eddig megjelent Mafia-játék úgynevezett definitive edition változata, ami konkrétan azt jelenti, hogy:

• az első játékot teljes egészében felújítják, kibővítve a történetet,
• a második rész megjelenik az aktuális konzolokra, némi ráncfelvarrással,
• míg a harmadik epizód egy szimpla újrakiadást kap, egyben az összes kiegészítőjével.

A legtöbb figyelem kétségtelenül a Mafia: The City of Lost Heaven című darabra összpontosult, ez azonban csak augusztusban érkezik, a játékosok addig csak a a második és harmadik részt nyúzhatják, melyek közül mi a Mafia II: Definitive Edition-t teszteltük PlayStation 4-en.

Még mindig a képernyő elé szegez

A Mafia-játékoknak (főleg az utolsó kettőnek) mindig akadt egy nagyon nehezen leküzdhető hátránya: folyamatosan a Grand Theft Auto-sorozathoz hasonlítják őket, hiszen nagyjából ugyanolyan sztorielemekből építkeznek. Mindkét szériában a tisztességtelen úton történő meggazdagodás a cél, mialatt egy vagy több városban bóklászhatunk kényünk-kedvünk szerint. Még játékmechanikailag is majdnem megegyeznek, de amíg a GTA-k tarantinósan megírt karakterekkel, aprólékosan kidolgozott világokkal, addig a Mafia-játékok hangulatteremtéssel, a Martin Scoresese gengszterfilmjeit idéző sztorikkal igyekeznek meghódítani a játékosokat.

Ebben a Mafia II már tíz éve is nagyon ügyes volt.

Vito Scalettát irányítjuk, akit 1945-ben a szicíliai frontról hazatérve gyerekkori haverja, Joe Barbaro vesz a szárnyai alá, bevonva a simliskedésbe. A sztoriban klasszikus gengszteres elemekkel haladunk előre: Vitónak egyre több lesz a pénze, egyre szebb autókkal jár, egyre nagyobb tisztelet övezi és persze előbb-utóbb az is kiderül, hogy az olasz maffián belül senki nincs biztonságban.

A történet kellően csavaros, és némileg az írók hibája, de Vito kevésbé érdekes karakter, mint a játékban szintén fontos szerepet kapó Joe vagy Derek Pappalardo. Viszont minden másban segítenek a fejlesztők: a hangulat visz magával, Empire Bay-ben mi is ellaknánk, a korhű autók, a régi zenék kilóra megveszik a játékost – de azt se felejtsük el, annyira azért nem öregedett jól a játék, hiszen rettenetesen lassan indul be, némelyik küldetés felépítésétől pedig tényleg a falra lehet mászni.

Ami tíz éve döcögős volt, az most is az, mert a sztoriba, a néha rémes irányításba, a lineáris játékmenetbe nem nyúltak bele a fejlesztők, így az olyan nyílt világú, hasonszőrű címek után, mint a GTA V vagy a Red Dead Redemption II, borzasztóan szűkös lesz a játéktér (mégha teljesen nem is lehet open worldnek tekinteni a Mafia II-t). Hiába van egy egész városunk, valójában „nem kapjuk meg”, a kávézgatáson túl szinte alig lesz érdemleges tennivalónk, ami a sztori végigvitele után a konzol előtt marasztalna. Az egész játékon átívelő bunyózással pedig maximum a Dühöngő bika című klasszikus előtt akarhattak tisztelegni a fejlesztők, mert sok izgalommal azért nem járt a mechanika.

Lehetett volna ezt jobban is

A Definitive Edition grafikailag tud csak újat mutatni: a játék 4K-s támogatást kapott, szebb, élesebb textúrákat és egyéb újításokat, amik már az első pillanattól észrevehetők. Ám ennek bitang nagy ára van, és megkérdőjelezhetővé teszi, miért ezt vegyük elő és az eredeti alapjáték helyett. PC-n nagyott nőtt a gépigény, és 8 GB szabad hely helyett már 50-et igényel a játék, de ez semmi ahhoz képest, amit PlayStation 4 konzolon tapasztaltunk:

• rettenetesen sok a hiba (eltűnő fegyverek, falba beragadó karakterek),
• lassan töltődnek be a textúrák,
• a képfrissítés sokszor bántóan lecsökken,
• beragad a töltést szimbolizáló ikon,
• a hanggal se minden oké, néha dobozszerűen szól, máskor pedig érthetetlenül elhalkul.

Nálam az első indítás után egy órával összeomlott a játék, majd újra belépve elfelejtette, hogy két fejezetet már lejátszottam, szóval lehetett mindent újból elkezdeni. Bár csak egyszeri esetről beszélhetek, amin én gyorsan túltettem magam, de a rengeteg apróbb hiba nagyon idegesítő, ami jócskán elvesz az élményből. Emmelé azt is meg kell emészteni, hogy a mesterséges intelligencia továbbra is gyenge, ellenben tűpontosan céloznak az ellenfeleink, így már normál nehézségi fokon is vért lehet izzadni. A grafikai újítások pedig nem annyira combosak, hogy ezt – ismét – elnézzük a programnak.

Az átvezető videókon túl, a játékmenet közben már jórészt nagyítóval kell nézni, hogy az élesebb textúrák mellett mi az, ami 2020-as szintre emeli a Mafia második részét. Amit kapunk, az inkább egy ingyenesen kiadott frissítés szintjének érződik, mintsem olyan változásnak, amiért feltétlenül megéri 9500 forintot fizetni – már ha csak ezt az egy részt szerezzük be, és nem a 15-20 ezer forintos trilógiát. Fontos ugyanakkor tudni, hogy aki PC-n az elmúlt tíz évben megvásárolta a Mafia II-t, annak a Definitive Edition ingyen megjelenik a steames játéklistájában, viszont az eredeti, 2010-es verzió már nem elérhető, így aki ennyi idő után akar játszani a programmal, az már csak a felújított verziót tudja beszerezni.

Venni vagy nem venni?

Ha korábban még sosem láttam volna a Mafia II-t, rá tudnám sütni a nagyon jó jelzőt, ehhez kellően sok tartalom van a játékban. Azonban egy rendes ráncfelvarrástól valami olyasmit várnánk, mint a The Last Of Us Remastered esetében, ettől pedig mérföldekre van a maffiás szórakozás. Semmi gond azzal, hogy a sztori és a játékmenet nem bővült érdemben, ám a tíz évről maradt hülyeségek és az új hibák simán felőrlik az ember lelkesedését.

Ami 2010-ben jó volt, az most is teljesen rendben van, ami rossz volt, ugyanúgy rossz maradt, csak épp szebb köntösbe bújtatták.

Tegyük hozzá, az olasz maffia miliőjét feldolgozó videójátékokban nem bővelkedünk, így aki ilyesmire vágyik, az még a hibák ellenére is vonzónak találhatja a felújított Mafia II-t, mert az kétségtelen tény, hogy nagyon sokszor remekül megidézi a Casinót, a Nagymenőket, A szicíliait, a Volt egyszer egy Amerikát, nem beszélve a Bronxi meséről. A hangulat tehát tíz év után is nagyon rendben van, de ettől függetlenül szomorú, hogy a technikai részletek mai igényekhez igazítása nem sikerült 100 százalékosan.

Annyi előnye persze mindenképpen van az újrakiadásnak, hogy végre PlayStation 4-en is játszható lesz a Mafia II, illetve Xbox One-ra is elérhető az átdolgozott változat, bár ezen a konzolon a visszafelé kompatibilitásnak hála az eredetileg Xbox 360-ra kiadott verzió is bármikor elindítható – ennek megléte esetén ugyanakkor nem jár ingyen az új verzió, szóval ha valaki szebb grafikával akar Mafia II-t játszani, annak muszáj lesz kicsengetni a közel 10 ezer forintos összeget a programért.

Habár a Definitive Edition nem nyűgözött le, így sem tudom azt mondani, hogy nem éri meg beszerezni a játékot, hiszen a történet és a hangulat nagyon rendben van, ráadásul a fejlesztők ígérete szerint a felsorolt hibákat is javítani fogják. Nosztalgiázni remek az új verzió, azoknak pedig, akiknek kimaradt a Mafia II és szeretnének főhősként egy gengszterfilmbe csöppenni, ennél jelenleg nincs jobb lehetőség. Ezzel együtt nagyon bízom abban, hogy a nyáron érkező, minden szempontból feljavított és kibővített első Mafiával többet foglalkoztak a fejlesztők, mint a felemás módon átdolgozott második résszel.

Kiemelt kép: 2K Games

Source: 24 teszt