A hallgatók a hagyományos tanórát választanák a digitális oktatás helyett

A hallgatók 40%-a összességében elégedett a távoktatással, de 65%-uk szívesebben vesz részt a hagyományos tanórákon

– derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kutatásából. A kérdőívet 22 egyetem több mint 17.600 hallgatója töltötte ki, összesen 72 kérdést tett fel nekik a távoktatás menetéről és hatásairól.

A HÖOK közleményében azt írja, a kutatást megelőzően is sejthető volt, hogy a munkavállaló hallgatók kifejezett veszélyben vannak a munkaerőpiacon, hiszen az ő munkavégzésüket a kollégiumok bezárása miatt való hazaköltözés is sok esetben ellehetetlenítette. A felmérés alapján minden harmadik hallgató vesztette el munkahelyét azok közül, akik részmunkaidőben dolgoztak. A HÖOK szerint jelen helyzetben még inkább kiemelt fontosságú a bajba jutott hallgatók szociális megsegítése, melyre mind a legtöbb egyetem által ilyen okokra is kiterjesztett rendkívüli szociális ösztöndíj, mind a Diákhitel Plusz jó megoldást jelenthet.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


Source: 24 teszt