A kormánymédia szerint Rogán szomszédja kapta az „emberek véleményének titulált szemetet”

A kormánymédia is beszámolt a Momentum vasárnapi akciójáról, amellyel Rogán Antal budai villájához vitt több zsáknyi konzultációs ívet. A kérdőívek egy részét szét is szórták ház előtti betonfallal elkerített részen.

Az ellenzéki párt szándéka az volt, hogy felhívja a figyelmet a 2 milliárd forintot felemésztő nemzeti konzultációra, illetve arra, hogy az előregyártott kérdőívek árából ingyen teszteket, vagy az iskolák számára fertőtlenítő szereket is biztosíthatott volna az állam.

Az akcióról szóló beszámolóban a Hír TV-nél „szemét” lett a propaganda miniszternek címzett konzultációs ívekből.

A csatorna híroldalán kitett cikk szerint a Momentum által „az emberek véleménynek titulált szemét” azonban nem Rogán, hanem az egyik szomszédja kertjébe került.

A kormánymédiának a Miniszterelnöki Kabinetiroda gyorsan meg is erősítette, hogy a miniszter a társasház legfelső emeletén lakik, a Momentum viszont „a földszinti lakás kertjébe szórta a szemetét”.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Rogán Antal azt követően költözött a II. kerületi háromlakásos társasházba, hogy az teljes ingatlant, tehát mind a felső, mind az alsó lakásokat megvette a bizalmi emberének édesapja. Nagy András, aki nem rendelkezik jelentősebb céges bevételekkel, áprilisban kompletten megvásárolta a milliárdos értékű háromszintes ingatlant. A vásárlás fedezete körüli kérdőjeleket erősíti az is, hogy Nagy Ádám édesapja ezzel egy időben a Rogán válása után Gaál Cecíliához került balatonlellei nyaralót is megvette, amely eredetileg Rogán családjától érkezett a közös vagyonba. A 24.hu májusban elérte Nagy Andrást, de a férfi sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy ő a miniszter „főbérlője”, és arról sem volt hajlandó beszélni, milyen forrásból fedezte az ingatlanvásárlásokat.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu


Source: 24 teszt