A koronavírus az esetek felében tünetmentes lehet

Izland sok országnak mutat példát a tömeges teszteléssel. A gyakorlat nemcsak a járvány terjedésének felmérése miatt fontos, hanem azért is, mert az adatok alapján a szakértők pontosabb képet kaphatnak a kórokozóról, illetve az által kiváltott betegségről, a COVID-19-ről.

Izlandon már a lakosság több mint 5 százalékát tesztelték, ami nemzetközi viszonylatban kimagasló. A vizsgálatokban az állami intézmények mellett a deCODE magánvállalat is részt vesz – írja a CNN. A cég a tünetmentes, illetve a nem karanténban lévőket is teszteli.

Kép: Getty Images

Az eddigi adatok alapján a helyi intézkedésekkel sikerült csökkenteni a vírus terjedését.

További érdekesség, hogy bár egyelőre kevés a pozitív minta, úgy tűnik, hogy a vírus csak az esetek 50 százalékában okoz tüneteket.

Ez alátámasztja azt a korábbi elképzelést, mely szerint a panaszmentes és az enyhe tüneteket tapasztaló személyek nagyban hozzájárulhatnak a kórokozó terjedéséhez.

Izlandon a cél az, hogy a teljes lakosságot teszteljék. A vizsgálatokat egyelőre véletlenszerűen és önkéntes alapon végzik, ezért az eddigi eredmények még nem feltétlenül pontosak. Fontos azt is kiemelni, hogy Izland lakossága igen kicsi, a vírus pedig az országok adottságaiból és a lehetséges mutációkból adódóan némiképp eltérően viselkedhet az egyes térségekben. Ennek ellenére az izlandi adatok nagyban hozzájárulhatnak a kórokozó megismeréséhez.


Source: 24 teszt