A magyar járműgyártás legnagyobb bizniszét üthetjük nyélbe Egyiptommal

Az egyiptomi állami vasutak Magyarországról akarnak beszerezni 1300 vasúti kocsit, a tárgyalások még zajlanak, de vélhetően egy-két hónapon belül sikerül aláírni a megállapodást, amelynek értelmében a szerelvényeket egy magyar és egy orosz cég gyártja majd le konzorciumi formában, a finanszírozásról pedig az Eximbank gondoskodik – mondta a magyar-egyiptomi gazdasági vegyes bizottság csütörtöki üléséről a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára telefonon Kairóból az MTI-nek pénteken.

Magyar Levente kiemelte, Magyarország számára történelmi jelentőségű ez a vasútfejlesztés, ugyanis

ekkora nagyságrendű üzletet még nem bonyolítottak le a magyar járműgyártás történetében.

Az államtitkár bizakodóan nyilatkozott az egyeztetésről, mert mint mondta, az ülésen az egyiptomi kormány képviselői egyetértettek abban, hogy a magyar finanszírozási ajánlat a legkedvezőbb.

Magyar Levente a részletekről elmondta, hogy a magyar Dunakeszi Járműjavító Kft. és az orosz Transzmasholding Hungary Zrt. hozta létre a gyártásért felelős konzorciumot. Továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az Eximbank azzal a feltétellel vállalta a beruházás teljes finanszírozását, ha annak az értéknek, amit az 1300 vasúti kocsi előállítása képvisel, több mint az 50 százalékát Magyarországon állítják elő.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton


Source: 24 teszt