A megszűnés miatti bosszúból szivárogtathatták ki a Barátok közt befejezését

Ismeretlenek kiszivárogtatták az idén nyáron befejeződő Barátok közt utolsó hetének teljes történetvonalát, és a produkció részéről a Story magazinnak nyilatkozók azt valószínűsítik, bosszú állhat a háttérben: „Olyanok vagyunk, mint egy család, 22 éve dolgozunk együtt, el nem tudom képzelni, kinek állhatott ez érdekében” – mondta a lapnak az egyik szereplő:

Szerintem bosszú áll a háttérben, talán valakit kirúgtak, vagy aki végleg elveszti az állását, ha befejeződik a sorozat. Érvényes a mondás: nem harapunk abba a kézbe, amelyik kenyeret ad, de úgy tűnik, valaki nem kapott kenyeret…

A Story egyik másik forrása is hasonló véleményen volt:

Sokan haragszanak az RTL Klubra, hog megszűnik a munkájuk. A szivárogtató olyan illető lehet, aki vastagon benne van a sorozat készítésében. Ezzel a húzásával amúgy tovább ártott volna a már nem túl jó nézettségnek és megakadálozhatta volna a méltó búcsúzást.

A lapnak nyilatkozók azt is valószínűsítik, hogy a szivárogtató stábtag nem szereplő volt, ugyanis ők csak egy-két hétre előre kapják meg a szövegkönyvet. A stáb belső vizsgálatot indított az ügyben, melyben az egyetlen nyom egyelőre egy email, amiben egy újságnak küldte el a tartalmat a szivárogtató. A 120 oldalas dokumentumot megkapta a Blikk is, ám a szerzői jogi törvény értelmében nem ismertethették.

The post A megszűnés miatti bosszúból szivárogtathatták ki a Barátok közt befejezését first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt