A Momentumnak és az LMP-nek nem kell a baloldal jelöltje Rákospalotán

Sem az LMP, sem a Momentum nem támogatja a baloldali pártok jelöltjét a XV. kerületi időközi polgármester-választáson – írja az Azonnali.

Rákospalotán azért választanak új polgármestert, mert a DK-s Hajdu László parlamenti képviselő lett. Pártja a szocialistákkal, a Párbeszéddel és a Liberálisokkal együtt a jelenlegi alpolgármestert, Németh Angélát támogatja, hétfőn az induláshoz szükséges aláírások összegyűjtésének is nekiláttak.

Bár a kőbányai időközi önkormányzati képviselő-választáson a DK támogatja a Momentum jelöltjét, ezt a Momentum nem viszonozza Rákospalotán. Mint közölték, azért nem, mert már júliusban eldöntötte a párt elnöksége, hogy semmilyen módon nem vesznek részt ezen a választáson, nem állítanak jelöltet, és nem is támogatnak senkit.

Ennél élesebben fogalmazott az LMP szóvivője, Kanász-Nagy Máté, aki azt mondta: Németh Angéla egy civil szervezet jelöltjeként indul, de elég egyértelmű, hogy a DK sakkfigurája, akit mozgatnak a táblán. Arról az LMP még nem döntött, hogy indít-e saját jelöltet, vagy támogat-e más indulót a fideszes László Tamással szemben.

A Jobbiknál még nem született elnökségi döntés a rákospalotai időközi választásról, korábban azt közölték, hogy több jelölttel is találkozni akarnak, hogy a programjukat meghallgassák. Mint mondták, szívesen várják a Fidesz jelöltjét is, de ő program hiányában „nyilván nem fog eljönni”. (Fotó: MTI / Soós Lajos)


Source: 24 teszt