A MÚOSZ elítélte a gyűlöletkeltő plakátokat

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) állásfoglalást tett közzé, miután ismeretlen tettesek antiszemita, gyűlöletkeltő plakátokat tettek ki Budapesten az Index újságíróiról. A MÚOSZ  a szervezett indulatkeltés, illetve az újságírók megbélyegzésének, megfélemlítésének minden formáját elítéli.

A szövetség azonnali hatósági fellépést sürget a jogállamban megengedhetetlen hecckampány ellen. 

Mint írták, az újkori magyar történelem legsötétebb korszakait idézik a plakátok, az antiszemita szimbólumok használata messze túllép a jó ízlés és a törvényesség határán.

Magyarországon a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága alkotmányos védelem alatt áll, de a hatályos jog tiltja – többek között – a faji, etnikai vagy vallási gyűlölet szítását.  Semmilyen, a jogszerű újságírói munkával összefüggő korábbi magatartás nem teremt jogalapot rasszista uszításra, sajtóban dolgozók megfélemlítésére, megbélyegzésére.

A magyar törvények alapján bárki szabadon eldöntheti, ülve vagy állva hallgat-e végig egy dalt egy mérkőzésen, de senkinek nincs  joga arra, hogy másokkal szemben rasszista, indulatkeltő nyilvános állításokat fogalmazzon meg:

a véleményszabadság nem egyenlő az antiszemita uszítás szabadságával.

A MÚOSZ bízik benne, hogy az egyértelmű jogsértés a magyar hatóságokat is haladéktalan cselekvésre sarkallja és felajánlja jogi segítségét a gyűlölet céltáblájává tett kollégáknak, a továbbiakban is határozottan kiáll a szabad, pártatlan és sokszínű tájékoztatás mellett.

Balavány: A tarsolylemezes meg a horgas orrú is magyar

Mi a közös azokban, akik fölállnak a Nélküled éneklésekor, és azokban, akik nem?

Kiemelt kép: Panyi Szabolcs / Twitter


Source: 24 teszt