A Nemzetbiztonsági Bizottság elé került Erdogan budapesti magániskolájának ügye

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága is foglalkozott már az erdoganista török Maarif Alapítvány iskolájának budapesti megjelenésével — tudta meg a hvg.hu.

Mint írják: Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s tagja részleteket nem árulhatott el, csak annyit mondott, nemzetbiztonsági aggályok miatt az ellenzék vetette fel a témát, amely még nem került le a napirendről, a tárgyalás folytatódik. Zárt ülés volt, így a testület jobbikos elnöke, Lukács László György is csak annyit árulhatott el, az eddig meghallgatott jelentések egy korábbi időszakra vonatkoztak, úgyhogy azokat aktualizálni kell. Azt nem árulta el, milyen jelentésekről van szó.

Ahogyan beszámoltunk róla, a fővárosi kormányhivatal engedélyt adott egy olyan általános iskola és gimnázium megnyitásához, amit Recep Tayyip Erdogan török elnök lobbiszervezete hoz létre a magyar fővárosban. A Maarif Általános Iskola és Gimnázium az Oktatási Hivatal honlapján elérhető adatok szerint az idén szeptember óta aktív státuszú oktatási intézménynek minősül, bár egyelőre nem kezdődött meg a tanítás a IX. kerületbe tervezett intézményben. Az iskola az egykori ferencvárosi Harsányi János Szakközépiskola és Szakiskola helyén működik majd, ahol a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrumtól bérel majd tantermeket és eszközöket.

Az iskola háttere nem teljesen tiszta, a mögötte álló alapítvány egyik albániai iskolájában az egyik tanárt, Emine Alushit letartóztatták mert tanórán az Iszlám Állam terrorszervezet propagandavideóit nézette diákjaival, akiknek azt magyarázta, hogy a terroristák elsődleges célja megvédeni a muszlimokat, jó emberek.

Erdoganék Budapestre érkező alapítványának embere az Iszlám Államot éltette az iskolában

Beszámoltunk róla, hogy Budapesten nyit iskolát a török Maarif Alapítvány. Megmutatjuk, mit képvisel a szervezet, személyi szálakon hogyan kapcsolódik terrorszervezetekhez.

Kiemelt kép: Kisbendek Attila/AFP


Source: 24 teszt