A Netflix már jövőre elérné a karbonsemlegességet

A Netflix bejelentette: 2022 végére el szeretnék érni a nettó zéró kibocsátást, amit aztán minden évben tartani akarnak. Mivel a médiaszolgáltatók szénlábnyoma meglehetősen nagy, és így jelentősen hozzájárulnak a klímaváltozáshoz, emissziójuk csökkentése rendkívül fontos feladat.

A cég kibocsátása 2020-ban 1,1 millió tonna volt – összehasonlításképp: Magyarországé 51 millió tonna körül alakult. A Netflix emissziójának mintegy felét a saját gyártású filmek és sorozatok elkészítése teszi ki, a maradékot pedig a cég mindennapi működése, például az irodahasználat, a különböző vásárlások és a felhőszolgáltatások üzemeltetése adja. A vállalat a jövőben törekedni fog arra, hogy a saját gyártású produkciók esetében helyi szakemberekkel dolgozzon, ezzel is csökkentve az utazásokból és elszállásolásokból következő szénlábnyomot, támogatni fogják a közösségi közlekedést, illetve kiemelt hangsúlyt fektetnek arra, hogy az előfizetők minél közelebbi szerverekről érhessék el a szolgáltató tartalmait, ezzel is csökkentve a hálózatok terhelését.

24.hu A netflixezéssel is növeljük a karbonlábnyomunkat.

Fontos kiemelni: a szolgáltató az éves emisszió meghatározásakor nem számol azon elektromos eszközök kibocsátásával, amiket a nézők streamelésre használnak, ugyanis a cég álláspontja szerint ez a gyártók feladata. A Netflix ennek ellenére tudományos csoportokkal, például a Bristoli Egyetemmel együttműködve a vonatkozó szénlábnyomra is próbált becslést adni. Ez alapján 2020-ban félórányi netflixezéssel 100 gramm szén-dioxid szabadult fel, ami nagyjából azzal egyenrangú, mintha valaki egy átlagos benzines autóval 400 métert tenne meg.

Mivel a Netflixet tavaly már mintegy 160 millió háztartásban használták világszerte, a streamelés óriási kibocsátást okozhatott.

Persze a felhasználók más szolgáltatásokat, platformokat is használhatnak eszközeiken, így nem csak a Netflix növeli az internetezéshez köthető szénlábnyomot.

Emma Stewart, a vállalat fenntarthatósági szakembere szerint a ma bejelentett céljuk eléréséhez először a Netflix belső emisszióját kell csökkenteni. 2021 végétől pedig a meglévő kibocsátást próbálják majd semlegesíteni, méghozzá olyan kezdeményezések támogatásával, amik alkalmasak a szén-dioxid befogására – ilyen például a Lightning Creek Ranch projekt, aminek a célja Észak-Amerika egyik legnagyobb prétijének megőrzése. A cég óriási hangsúlyt fektetne a veszélyeztetett élővilágok, például az esőerdők megóvására is, 2022-ben pedig, a vállalásuk harmadik lépéseként már a kritikus ökoszisztémák regenerálását segítenék.

Kapcsolódó
Mától végre magyar a Netflix

Éjfél óta magyar felülettel várja a felhasználókat a világ vezető streaming szolgáltatása, és a cég a magyar nyelvű tartalmak terén is a korábbinál magasabb fokozatba kapcsolt.

Stewart kiemelte: a Netflix stratégiáját az elérhető tudományos irányelvek és kritériumok alapján dolgozták ki, a munkában pedig több mint 60 szakértő vett részt. A vállalat tagja az ENSZ azon csoportjának is, ami a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokban történő korlátozását támogató cégeket tömöríti. A vállalat döntését több kutató is üdvözölte. Dr. Katharine Hayhoe, a Texasi Műszaki Egyetem munkatársa szerint a klímaügy terén a Netflix mutatja az utat a filmiparnak.

The post A Netflix már jövőre elérné a karbonsemlegességet first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt