A Párbeszéd és az LMP lehetővé tenné a vári önkormányzati lakások megvásárlását a régi bérlőknek

A Párbeszéd és az LMP olyan törvénymódosító javaslatot dolgozott ki, amely az 1993-95 óta a Várnegyedben önkormányzati lakást bérlőknek lehetővé tenné az ingatlanvásárlást – jelentették be az ellenzéki pártok politikusai szerdán.

Váradiné Naszályi Márta (Párbeszéd), az I. kerület polgármestere emlékeztetett: a legutóbbi önkormányzati választáson azt vállalták, hogy méltányos helyzetet teremtenek azoknak az önkormányzati bérlőknek, akik a rendszerváltás után nem vásárolhatták meg azokat a bérleményeket, amelyekben éltek. Kiemelte, hogy az akkori lakásprivatizációnak megfelelő feltételek mellett tennék lehetővé az ingatlanvásárlást azoknak, akik csaknem három évtizede bérelnek ingatlant a városrészben.

Csárdi Antal (LMP), a Várnegyed országgyűlési képviselője hangsúlyozta, indítványuk annak a méltatlan helyzetnek az orvoslására született, amely hosszú évtizedek óta sújtja az itt élőket, és megfelel az Alkotmánybíróság által támasztott kritériumoknak, továbbá figyelembe veszi az önkormányzat tulajdonosi érdekeit is

The post A Párbeszéd és az LMP lehetővé tenné a vári önkormányzati lakások megvásárlását a régi bérlőknek first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt