A szerb elnök most emberi testrészekkel teli káddal sokkolta a tévénézőket

Szerbiában ismét bírálják az államfőt, aki egy tévéműsorban újabb fotókat mutatott be Veljko Belivuk (Bajkeverő Velja) bandájának rémtetteiről – írja a Szabad Magyar Szó. Aleksandar Vucic ezúttal egy feldarabolt, emberi testrészekkel teli káddal és egy megkínzott ember testjének fotójával sokkolta a nézőket.

A Belivuk-klán bűncselekményeit ábrázoló fotók (amelyekkel csak a hatóságok rendelkezhetnének) bemutatásáról egy kriminológus azt mondta, éppen azok igazolják, hogy

a bűnözők akkor a legveszélyesebbek, amikor kapcsolatban állnak az állammal, mert „akkor megtehetnek bármit, amit csak akarnak”.

Az államnak el kellene kezdenie a szerb választásokra nagy hatással levő szurkolói csoportok feloszlatását, és nem saját politikai céljaira használni azokat – tette hozzá. Egy szociológus szerint a bűncselekmények bemutatásával Aleksandar Vucic gyakorlatilag maga mellé próbálja állítani az embereket, akiket arra buzdít, őt védjék meg. A hatalom a valóságot bármi áron, abszurd módon is próbálja úgy alakítani, hogy magáróla kedvező képet mutasson.

A Szerbiai Újságírók Független Szövetségének elnöke szintén azt mondta, valójában egy szervezeten belüli leszámolásról hazudnak, ami röhejes, de nagyon veszélyes az ellenzékre és a független médiára nézve.

A szerbiai szervezett bűnözés elleni ügyészség vezetője pénteken azt közölte, hogy július 30-án vádat emelnek a Veljko Belivuk és Marko Miljković által vezetett bűnözői csoport ellen. Azt kérte, a média is tanúsítson önmérsékletet, ha az elkövetett szörnyűségekről képet közöl. Vucic elnök vélhetően azért hányt fittyet a kérésre, hogy a Veljko Belivuk tanúvallomásában elhangzott vádakat tompítsa. A köztársasági elnök hosszan beszélt a banda rémtetteiről, a nyomozás részleteiről, majd megígérte, hogy Belivuk ellen a vádirat „valóságos remekmű” lesz.

Kapcsolódó
Bajkeverő Velja visszavágott a szerb elnöknek

Aleksandar Vucic korában egy tévéműsorban arról beszélt, hogy a bandája ledarálta a holttesteket, azokból csevapot készített. A maffiafőnök szerint kapcsolatban álltak.

The post A szerb elnök most emberi testrészekkel teli káddal sokkolta a tévénézőket first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt