A téli tetőzéshez közelít az amerikai járványhelyzet

Ismét százezer fölé emelkedett az Egyesült Államokban szombatra a 24 órán belül diagnosztizált új koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette az AP hírügynökség.

Legutóbb a járvány téli tetőzése idején volt ilyen magas ez a szám. Az újabb növekedést a gyorsabban fertőző delta variáns terjedése okozza, illetve az a körülmény, hogy az ország déli részén alacsony a beoltottak aránya. Országos szinten 50 százalékos a lakosság teljes beoltottsága, több mint 70 százalék kapta meg legalább az első dózist.

Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója a héten a CNN hírtelevízióban elmondta, hogy modelljeik szerint ha nem sikerül még több embert beoltani, akkor a napi esetszámok ismét akár a több százezret is elérhetik. Január elején regisztráltak naponta mintegy 250 ezer fertőzöttet, majd júniusra ez napi 11 ezer körüli esetszámra csökkent. Pár hét alatt azonban ismét nagy ugrást tapasztaltak, és átlépték a 100 ezres értéket.

A kórházi ellátásra szorulók és a halálesetek száma is emelkedik, bár messze elmarad azoktól a csúcsoktól, amelyeket még az oltási kampány beindítása előtt jegyeztek fel. Jelenleg több mint 44 ezer ember van kórházban koronavírus-fertőzés miatt, ami 30 százalékos emelkedést mutat egy hét alatt. A halálos áldozatok száma pénteken megközelítette az 500-at, míg két héttel korábban 270 körül volt.

A CDC adatai szerint a délkeleti szövetségi államokban feltűnően magasabb a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek aránya. Alabama és Mississippi államokban a legalacsonyabb a lakosság átoltottsága, itt nem éri el a 35 százalékot azoknak az aránya, akik már mindkét oltást megkapták. Alabamában 65 ezer adag vakcinát ki kellett dobni, mert lejárt a szavatosságuk, mielőtt találtak volna jelentkezőket, akik felvennék az oltást.

Floridában különösen nagy arányú az új esetek számának emelkedése, az országos új fertőzötteknek több mint 20 százalékát ebben az államban diagnosztizálják, ami háromszor magasabb annál, amennyi lakosságarányosan indokolt lehetne. A kórházak túltelítettek, Jacksonville egyes kórházaiból kénytelenek hazaküldeni koronavírusos betegeket azért, hogy felszabadítsanak ágyakat a még súlyosabb állapotban lévő fertőzötteknek.

(MTI)

The post A téli tetőzéshez közelít az amerikai járványhelyzet first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt