A tudomány és az MTA szabadságáért tüntetnek

Cikkünk frissül.

Vasárnap délután két órától hirdettek tüntetést Szabadságot a tudománynak! címmel az MTA mellett. A tömeg kettőkor a Corvinusnál gyülekezik, innen vonulnak majd az MTA-hoz.

A szervezők a tüntetés leírásában úgy fogalmaztak:

Palkovics László miniszter olyan törvénytervezetet készít elő, amely az MTA közgyűlési határozatainak ellenére önkényesen, szakmai indokok nélkül szakítaná el az Akadémia kutatóhálózatát, az akadémiai vagyont pedig de facto államosítaná.

Mint írták, ez rablás, a szellemi és anyagi erőforrások kisajátítása.

A minisztérium a kutatóintézeteket új intézményhálózatba terelné, amely kormányzati többségű irányítótestület vezetése alatt működne a jövőben. Ez a lépés a mindenkori kormánytól független akadémiai kutatóhálózat és egyben az autonóm kutatási tevékenység végét jelenti Magyarországon

– fogalmaztak.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Helyszíni tudósítónk szerint fél három után már több mint ezren lehetnek a helyszínen, a demonstrálók között ott van Pálinkás József volt MTA-elnök is. Délután kettőkor pont leszakadt az ég, az eső elől a tömeg a Corvinus oldalába igyekszik behúzódni.

Tapsot a lelkes tömegnek

– mondta az egyik szervező, aki a tudomány és az MTA szabadságának fontosságáról beszélt.

A menet terv szerint háromkor indul majd az ELTE felé, először a CEU-hoz, majd az MTA épületéhez.

Deák Dániel egyetemi oktató beszédében arról beszélt, nem értik, mi történik az akadémiával. Képtelenségnek tartja, amire a kormány készül, de mint mondta, tudják, mi mi miért történt.

Ezek az akadémiai intézmények függetlenséget élveznek. És ez a baj velük

– jegyezte meg.

Szerinte két út van arra, mi lesz most az akadémiai dolgozókkal: az egyik az egyéni alku, a másik a szerveződés, hogy közösen tegyenek valamit. Úgy véli, nem csak az akadémia kérdése ez, hanem mindenkit érint, így mindannyiunk közös érdeke az összefogás.

Fontos, hogy a többiek is kimondják: veletek vagyunk

– szögezte le.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Gárdos Judit, az Akadémiai Dolgozók Fórumának tagja szerint szakmaiatlan kormányzás folyik, ami kontroll alá akarja őket kényszeríteni. Szerinte ma Magyarországon feudális rendszer működik, állampolgár helyett pedig szolgákat csinálnak az emberekből.

Mint mondta, háromszor tért haza külföldről, többek közt azért, hogy családot alapítson, de feltette a kérdést:

hiába volt mindez?

További fotók a helyszínről:

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


Source: 24 teszt