A vágott virág, koszorú is jóval többe kerül, mint egy éve

Annyi minden drágult az elmúlt egy évben, miért lenne kivétel a vágott virág, a kiegészítő. Most, hogy Mindenszentek miatt sokan látogatják a temetőket és visznek virágot, koszorút elhunyt szeretteik sírjára, szembesülnek azzal, hogy többet kell kiadni a virágért, koszorúért, mint egy évvel ezelőtt.

Magyarázattal tud szolgálni a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének elnöke: a szállítási költségek nőttek, meg aztán a termeléshez kapcsolódó más költségek is.

A napi.hu összeállításából az is kiderül, hogy idén sok tényező nem kedvezett a legnépszerűbb vágott virágok termesztésének: a nyári hőség és az erős napsütés mellett bürokratikus problémák is jelentkeztek. „A krizantém és a szegfű termesztésnek például az sem kedvezett, hogy az EU több növényvédőszer alkalmazását nem engedélyezi már. Előbbi növények esetében az egyre ellenállóbb rovarok is sok gondot okoznak, igaz ellenük egyre többen használnak növénykondicionáló biostimulátorokat. Mindemellett különösen az amerikai eredetű nyugati virágtripsz, valamint a különböző bakteriális és gombás fertőzések egyre nagyobb kihívást jelentenek.”

The post A vágott virág, koszorú is jóval többe kerül, mint egy éve first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt