A vőlegény nélkül kellett megtartani az esküvőt, de így nagyszerűen sikerült

Az esküvő megtervezése nem kevés energiát és pénzt emészt fel a legtöbb alkalommal, de még így sem mindig megy minden a tervek szerint. Elég, ha csak a koronavírus-járvány okozta korlátozásokra gondolunk, amely miatt esküvőket sem lehetett tartani egy időben.

Sokan így elnapolták az esküvőt, hogy majd később, ha jobb lesz a helyzet, megtartják. Aztán lett ebből több esetben is sokszoros halasztás.

Így volt ez az alábbi párnál is, akik kétszer elhalasztották a korlátozások miatt a nagy napot, és nagyon úgy tűnt, harmadjára már semmi sem állíthatja meg őket.

Aztán az esküvő napján súlyos ételmérgezéssel kórházba került a vőlegény.

De ahelyett, hogy visszamondták volna az egészet, ezzel rengeteg pénzt is veszítve, a vőlegény rávette menyasszonyát, folytassa nélküle.

Az eredmény egészen látványos lett, a Big Bang Theory, azaz Agymenők sorozatból ugyanúgy ismerős lehet, ahogy a Bob’s Burgersből (Bob burgerfalodájából) is, a vőlegény egy kerekeken guruló rúd tetejére aggasztott iPaden keresztül töltötte el a napot. A többiek az arcát látták, de ő is mindent követni tudott.

A pár megoldásáról az esküvőnek helyet adott thevictorianyoungsville közölt egy videót a TikTokon. Tortát vágnak, táncolnak, szelfiznek a vendégekkel.

A korábbi próbálkozások, a kórházi előírások és a remény, hogy vissza tudok térni a ceremóniára, azt akartam, hogy a menyasszonyom maradjon a barátaival és a családdal

– írta kommentben a vőlegény, vagyis már férj. Remélhetőleg nászútra már kettesben sikerült elutazniuk.

@thevictorianyoungsville

he had severe food poisoning & is doing better now! 😅 ##weddingtiktok ##manifestation ##relationships ##selfcare ##wedding ##fyp ##horrorstory ##weddingfail

♬ SAD GIRLZ LUV MONEY Remix (feat. Kali Uchis and Moliy) – Amaarae & Kali Uchis

The post A vőlegény nélkül kellett megtartani az esküvőt, de így nagyszerűen sikerült first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt