A volt tiszti főorvos szerint sérti az egészséghez való jogainkat, hogy a kormány nem rendelt több Pfizer-vakcinát

Magyarország egyedüli tagállamként nem vesz részt a közös uniós vakcinabeszerzés következő szakaszában, melynek keretében 19 millió dózis Pfizert lehetne vásárolni 2023-ig. Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban azzal indokolta a döntést, hogy a jövő év második feléig elegendő oltóanyag áll rendelkezésre Magyarországon.

Falus Ferenc a Klubrádiónak azt mondta, hogy a miniszterelnök állásfoglalása minden egyes pontjában téves, és sérti az egészséghez való jogainkat. A volt országos tiszti főorvos kiemelte, az a szerződés, amit az unió most készül megkötni, már a Pfizer továbbfejlesztett vakcinájára vonatkozik, amely a vírusmutánsok ellen is lényegesen nagyobb védelmet biztosít. Hogy erről lemondunk, azzal azt kockáztatjuk, hogy vagy lemaradunk az eddig leghatékonyabbnak bizonyuló oltóanyagról, vagy lényegesen drágábban tudjuk majd csak megvenni.

Falus szerint az mRNS-vakcinák előállítási technológiája által az oltóanyagok gyártását már két-három hét alatt az új vírusvariánsokhoz lehet igazítani, erre semelyik másik technológia nem képes. „Ha van jobb oltóanyag, és ráadásul az a jobb oltóanyag olcsóbb és hozzáférhető, akkor miért kell nekünk választékbővítés címén más oltóanyagokat beszerezni” – tette fel a kérdést.

A magyar oltóanyaggyár alapkövét száz nap múlva teszik le, és a kormányzati ígéretek szerint a jövő év végén megkezdheti működését Debrecenben. Falus bízik a sikerben, az eredményben azonban egyelőre nem lehetünk biztosak, azt pedig illúziónak tartja, hogy Magyarország teljesen önellátóvá tudna válni.

The post A volt tiszti főorvos szerint sérti az egészséghez való jogainkat, hogy a kormány nem rendelt több Pfizer-vakcinát first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt