Ambros Martín: Egy BL-siker mindenki érdeme lenne, kivéve az enyém

Ambros Martínt, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának edzőjét váratlanul érte a májusi telefonhívás, jobban tetszett volna neki, ha más körülmények között tér vissza, de szeretne segíteni, és folytatni a korábban elkezdett munkát. Erről a spanyol szakember a Sport TV Harmadik Félidő Extra című műsorában beszélt.

Kapcsolódó
Danyi Gábor: Ha az elért eredmények után magyarázkodnom kell, akkor nagyon furcsa világban élünk

Győrből menesztették, de kikéri magának, hogy bukott edző lenne.

Azt már korábban bejelentette az ETO, hogy Martín 2021 nyarán visszatér Győrbe, azonban a május 5-i, Ferencvárostól elszenvedett kiütéses bajnoki vereség után a klubvezetés elköszönt Danyi Gábortól. Így a spanyol edző előbb tért vissza oda, ahol korábban hat évig dolgozott.

„Amikor megkaptam ezt a hívást, az egyetlen lehetőségem az volt, hogy segítsek a csapatnak, méghozzá nem nyártól, hanem picivel korábban. Mivel a vereség következtében nehéz helyzetbe került a csapat, ez azt jelentette, hogy jönnöm és segítenem kell a lányoknak.

Ez nagy motivációt jelentett számomra, tehát természetesen igent mondtam

– nyilatkozta.

„Danyi Gáborral mindig remek kapcsolatot ápoltunk és ápolunk. Amikor együtt dolgoztunk, ő csodálatosan hasznos munkát végzett a csapaton belül, illetve amikor ő vált vezetőedzővé, úgy gondolom, nagyon jól megbirkózott mindazon nehézséggel, amit egy ilyen típusú csapat edzése, vezetése jelent. Egy héttel azelőtt is beszéltünk, hogy őt elbocsájtották. Beszéltünk mindenféléről, a dolgokról általában, az ő munkájáról, a válogatottról. Ezt követően nem tudtunk eszmét cserélni, de remélhetőleg az idő múltával továbbra is olyan baráti körülmények között tudunk beszélni, ahogyan az eddig is mindig történt” – mondta.

Visszatérését követően az első tétmeccse az FTC elleni, győztes Magyar Kupa-elődöntő volt, de szerinte a kupagyőzelemhez semmi köze nincsen.

Tisztázni szeretném, hogy az a diadal, és mindaz, amit elértünk akár a bajnokságban, akár a Bajnokok Ligájában, mindenki érdeme, kivéve az enyém. Főleg a játékosoké és azoké az embereké, akik a csapatot irányították.

A csapat a hétvégén a Papp László Arénában lép pályára a Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

A Final Four programja

Elődöntők (május 29., szombat)
14.00: Győri Audi ETO – Brest (francia)
17.45: Vipers Kristiansand (norvég) – CSZKA Moszkva (orosz)

 

Helyosztók (május 30., vasárnap)
14.00: bronzmérkőzés
17.15: döntő

The post Ambros Martín: Egy BL-siker mindenki érdeme lenne, kivéve az enyém first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt