Anális és orális erőszak az iskolai vécében, HIV-vel fertőződhetett meg az áldozat

Több esetben szexuális zaklatás és erőszak áldozata lett egy kilencedikes floridai lány.

A Miami Gardensben található iskola 14 éves diákja először még saját akaratából vett részt egy aktusban az iskolai vécében, ám egy alkalommal egy fiú megragadta a pulóverénél fogva, és nem engedte ki a vécéből. Ezek után análisan megerőszakolta a lányt.

Az esetnek hamar híre ment az iskolában, ám ennek pusztán annyi következménye lett, hogy a tinédzsert megkörnyékezték iskolatársai.

Nem sokkal ezután a lánynak korrepetálás miatt bent kellett maradnia az iskolában, amikor is egy diáktársa megkérte, hogy kísérje el a vécéhez, ahol aztán több fiú megragadta, és arra kényszerítette, hogy elégítse ki őket orálisan.

A lány az eset után azt írta a hivatalos jegyzőkönyvbe, hogy erőszakkal rángatták be a mosdóba, fuldokolt és zokogott.

Ehhez képest az iskola a három fiú mellett őt is felfüggesztette, mondván nem sikított, nem szaladt el, tehát a beleegyezésével zajlott az eset.

Az októberben történt eset ügyében nyomozás kezdődött, amelynek során kiderült, hogy az erőszakolók egyike HIV-pozitív, egy másik fiú pedig gonorrhea nemi betegségben (kankó, tripper) szenved.

Még nem tudni, hogy a lány megfertőződött-e, az viszont biztos, hogy borzasztó lelki sérüléseket okoztak neki a történtek, alvászavarokkal küzd, az iskolába nem mer visszatérni.

 

Via Sun, Daily mail


Source: 24 teszt