Annyira félt az oltástól, hogy kiirtotta a családját

Múlt héten öt holttestet találtak egy brandenburgi családi házban, a két szülő és három kisgyermekük holttestét. A nyomozás során kiderült, hogy az apa először a feleségét lőtte le, majd a gyerekeit, végül magával is végzett. A hátrahagyott búcsúlevelében arról írt, hogy ő szerzett hamis védettségi igazolványt a feleségének, és emiatt attól féltek, hogy elveszítik az állásukat, börtönbe kerülnek, a gyerekeiket pedig elveszik és beoltják.

Az anya a helyi egyetemen dolgozott, ahol kötelezővé tették az oltást. Az igazolvány pedig valami miatt gyanús lett a munkáltatónak és vizsgálatot indítottak, ezért eshetett kétségbe a férje. A férfi erősen oltásellenes volt, a német hatóságok szerint hamis információkat terjesztett az oltásokról.

(via 444.hu)

The post Annyira félt az oltástól, hogy kiirtotta a családját first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt