Anyja fogamzásgátló spiráljával fényképezték le az újszülött kisbabát

Már van két gyereke, és nem szeretett volna még egy harmadikat is egy 34 éves, vietnami nő, ezért méhűri spirált helyeztek fel neki két éve. Csakhogy a spirál nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a nő nemrégiben életet adott egy harmadik gyermeknek is a Haiphongi Nemzetközi Kórházban – írta a LadBible.

A spirál a gyerekkel együtt jött ki, aki ezek után megragadta a kezecskéjével, ezt fotózta le a kórház szülésznője, aztán feltöltötték a kórház közösségi oldalaira is. A szülésznő egyszerűen csak érdekesnek találta az esetet, azért fotózta le, azt nem gondolta, hogy ekkora érdeklődés lesz majd a kép után. Pedig csak a Facebookon 3300 reakciót, valamint 4-4 ezer megosztást és hozzászólást kapott.



A kismama azért eshetett ismét teherbe, mert a spirál elmozdulhatott. A baba egészséges, 3,17 kilóval jött a világra.


Source: 24 teszt