Puzsér pártok nélkül is indul a választáson
Az InfoRádiónak Puzsér Róbert azt mondta, nincs szüksége pártok támogatására, neki elég, hogy van ötszáz aktivistája és programja, amelyben hisz. Szerinte azzal, hogy az LMP kiszállt a […]
Az InfoRádiónak Puzsér Róbert azt mondta, nincs szüksége pártok támogatására, neki elég, hogy van ötszáz aktivistája és programja, amelyben hisz. Szerinte azzal, hogy az LMP kiszállt a […]
Megérkezett a Martin Scorsese által rendezett, Bob Dylanről szóló dokumentumfilm előzetese. A Thunder Revue cím a zenész hetvenes évekbeli turnéjára utal, így valószínű, hogy erről az […]
A dél-koreai kormány tervei szerint elkezdi visszaszállítani a dunai hajóbaleset áldozatainak holttestét Szöulba – írja a Reuters. Eddig két holttestet azonosítottak. A május 29-én a budapesti […]
Thomas McNab és barátnője, Tonina Ciantar a napokban Portugáliából utaztak haza Skóciába a Ryanair járatával. Bár tragédia nem történt, az utazást egy darabig nem fogják elfelejteni. […]
Hiába emlegetik a legnagyobb élő filmművészek között, Oscart még mindig nem nyert. Source: indexkultura
A korábban vártnál is kisebb lesz a hiány, 66 százalékra csökken az államadósság, lesz nyugdíjprémium, nőnek a védelmi kiadások. Source: teszt index
Út közben pedig újabb adag üvegházgázt löknek a légkörbe, így megy ez. Source: teszt index
A Waitrose egyik üzletében már saját dobozaikba tehetik a vásárlók az árut. Source: teszt index
Kijött az előzetese a Netflixre készült dokumentumfilmnek. Source: indexkultura
A Szabó Benedek és a Galaxisok két tagja volt a vendégünk a Stenk Podcastben, ahol többek között a vidéki koncerthelyzet kilátástalanságáról, és az állami támogatások […]
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény