Articles by Autó Pult

Frissen harminc: 1986 autós újdonságai, avagy 2016 új veteránjai

2016-02-04 // 0 Comments

Idén épp 30 éve, hogy 1986-ot írtunk; azt az évet, amelyet azóta is gyakran emlegetjük. Számunkra a szokványosnál kedvesebb 1986, hiszen az Autó Pult szerkesztőségében Szabó kolléga és jómagam is ekkor születtünk, azonban általában nem vidám dolgok kapcsán, hanem minden idők legnagyobb és legszomorúbb atomkatasztrófája, a csernobili reaktorrobbanás

Szemléletváltás – átstrukturálja európai modellpalettáját a Ford

2016-02-04 // 0 Comments

Nem árulok el nagy újdonságot azzal, hogy az autógyártók, ugyanúgy, mint bármilyen más területen tevékenykedő márkák számára kiemelkedő szempont a lehető legnagyobb profit elérése, aminél kiemelkedő szerepet játszik az olcsóbb gyártás és fejlesztés megvalósítása. A Ford ezúttal pont ezeken a területeken kíván előrelépni, mégpedig az európai szerep

Ezért diploma jár – elektromos VW sportautót tervezett egy egyetemista

2016-02-04 // 0 Comments

Noha sokak szívét szomorúsággal tölti el, hogy az autózás az öblös V8-asok helyett az elektromos hajtásláncok irányába indult el, a fenntartható jövő érdekében ez sajnos elkerülhetetlen volt. A látványról azonban nem kell lemondanunk – ahogyan a teljesítményről sem, de ez most másodlagos. Ezúttal egy tehetséges egyetemista diplomamunkáját csodálhat

Újdonság: AMG verziót kap a Mercedes C-osztály kabrió

2016-02-04 // 0 Comments

A Mercedes-Benz egyelőre továbbra is adós az új C-osztály kabrió premierjével, igaz, kémfotókról már egészen jól ismerjük a típust. Úgy tűnik, a márka hamarosan duplán pótol: a hagyományos verziókat a nyitott változat AMG kiadása követi.

Az Autó Pult Év Autói 2015 – megvannak a győztesek, I. rész

2016-02-03 // 0 Comments

Már bőven 2016-ot írunk, de ami késik, az nem múlik: a beígért Autó Pult Év Autói 2015 szavazással jelentkezünk. Az Autó Pult magazin épp a napokban ünnepli 6. születésnapját, ami azt jelenti, hogy saját Év Autói választásunk is immár hatéves múltra tekint vissza. Rendszerint az óév végén vagy az újév elején választjuk ki a legjobbakat, azonban idé

Az Infiniti az új Renault Sport partnere lesz a Forma-1-ben

2016-02-03 // 0 Comments

Új szintre lép az Infiniti részvétele a Forma-1-ben. A 2016-os szezontól kezdődően a márka az új Forma-1-es Renault Sport csapat szakmai partnere lesz. A nagyteljesítményű hibridek terén szerzett szakértelemével az Infiniti mérnöki támogatást nyújt a Renault Energy Forma-1-es motorjaiban található energia-visszanyerő rendszerhez (ERS), amely két mo

Búcsú – a Toyota nyugdíjazza a fiataloknak szánt Scion márkát

2016-02-03 // 0 Comments

Épp a minap írhattuk meg a jó hírt, hogy a Toyota teljes egészében megvásárolja a Daihatsut, ezzel új szövetségesre számíthatnak a japánok, miközben a gyártási költségek optimálása és a technológiák megosztása révén fejlettebb rendszerek ugyancsak kilátásba kerültek. Ezzel párhuzamosan azonban szomorú hírt is hallhatunk felőlük, ugyanis egy másik a

Elődjét alaposan lepipálva mutatkozott be a Michelin Pilot Sport 4

2016-02-03 // 0 Comments

Az elmúlt időszakban nagyot fejlődött a sportabroncsok kínálata: egyre több modellhez elérhetőek a radikális, száraz aszfaltra született félslick abroncsok (pl. Pilot Cup), vannak szélsőségesen sportos versenyzők (pl. Pilot Supersport), és vannak mindenes sportabroncsok. Utóbbiba tartozik a Michelin Pilot Sport szériája, amely új generációba lép: a

Elektromos sportkupé 1000 km-es hatótávval

2016-02-03 // 0 Comments

A tavalyi Genfi Autószalonon még csak koncepcióként volt jelen, most viszont megjelent az első kép a nanoFlowcell QUANTiNO szériaközeli változatáról. Ha igaz, amit a divatos kupéról írnak, akkor kapásból az elektromos autózás űrkorszakába katapultálhat minket.

Profilváltás: hajó és motor a Mercedes-től

2016-02-03 // 0 Comments

Új utakon kalandozik a Daimler konszern. Miközben a Mercedes-Benz hamarosan elkészíti versenyhajóját, néhány márkakereskedés új jövevényt üdvözölhet: a négykerekűek mellett az MV Agusta motorkerékpárok is elérhetőek lesznek bizonyos szalonokban.

1 2 3 4 5 8