Anya, ne érezz bűntudatot!
Egy angol kutatás szerint az anyák 90 százaléka érez folyton bűntudatot, mert úgy gondolja, hogy nem tesz meg mindent a gyerekeiért.
Egy angol kutatás szerint az anyák 90 százaléka érez folyton bűntudatot, mert úgy gondolja, hogy nem tesz meg mindent a gyerekeiért.
A gyerekek alvása mind mennyiségileg, mind minőségileg különbözik a felnőttekétől.
A rosszul evő gyerekek szülei sokszor egyre kétségbeesettebben próbálják rávenni gyereküket az evésre, és ennek érdekében számos olyan dologhoz folyamodnak, ami idővel éppen a jó evés akadálya lesz.
Olyan állapotban voltam, hogy kéjes örömmel gyilkoltam volna meg bárkit, aki meg akarta mondani, mit tegyek. Hallatlan rugalmasságra tettünk szert párommal a túlélésért.
Elöl húz a pocak, hátul szaggat a derekad, leszakad a vállad, az orvos meg valami kenőccsel akarja kiszúrni a szemed. Muszáj ezt így?
Egyéves kor körül eljön az ideje annak is, hogy lassan és fokozatosan búcsút vegyetek a cumisüvegtől, ha addig abból vagy abból is tápláltad a kicsit.
A jól megtervezett, tápanyagokban dús, de alacsony glikémiás indexű ételekből álló étrend akár az inzulinkezelést is feleslegessé teheti. Ha kipróbálod, mindenképp jól jársz!
A jól megtervezett, tápanyagokban dús, de alacsony glikémiás indexű ételekből álló étrend akár az inzulinkezelést is feleslegessé teheti. Ha kipróbálod, mindenképp jól jársz!
A héten megjelenik a két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) részleteit foglalja össze.
Amikor a kisgyerekek rákapnak a „felnőtt” ételek ízére, sokszor nem az egészségest részesítik előnyben. A vajas kenyérről csak a párizsi tűnik el, a virslikarikák is jobban fogynak, mint a sárgarépa.
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény