Mourinho azt mondta a barátainak, hogy a Manchester United edzője lesz
Az angol lapok kész tényként kezelik, hogy a portugál lesz a United következő menedzsere, amit már közölt is a barátaival.
Az angol lapok kész tényként kezelik, hogy a portugál lesz a United következő menedzsere, amit már közölt is a barátaival.
A jelölteknek előre le kell majd adniuk azoknak a nevét, akiknek szeretnék megköszönni a díjat, ha nyernek.
Zalában, Vasban és a Bakonyban is esik a hó, a hőmérséklet pedig 0 és 1 fok közé esett vissza. Máshol nagy eső és viharos szél miatt adtak ki riasztást.
Elsöprő győzelmet aratott Donald Trump és Bernie Sanders a New Hampshire-i előválasztáson, az amerikai sajtó már azt tárgyalja, hogy mit kezd a két radikális jelölt győzelmével a két pártelit.
A két idegenben rúgott gól miatt óriási előnybe került a DVSC a Magyar Kupában.
A Dunántúlon, a Balatontól északra, Taliándörögd mellett, a Dörögdi medencében áll egy hatalmas építmény. 1977-ben építették az űrtávközlési állomást, és állítólag itt minden szocialista ország vezetőjével kiépítettek egy vonalat Kádárnak.
Valakinek nem gond a korán kelés, másvalaki alig bír kikelni az ágyból. Mitől függ, hogy baglyok vagy pacsirták vagyunk-e?
Az ellenzéki pártok nem elégedettek a megbeszéléssel, a KLIK-et továbbra is a rossz rendszer megtestesítőjének tartják, voltak, akik Palkovics László személyét is bírálták.
Az első köznevelési kerekasztaltól ennél több nem várható – mondta a Faktornak Madarász Péter, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója, aki szintén részt vett az ülésen.
2015 első kilenc hónapjában 49 bundagyanús teniszmeccsről érkezett jelentés.
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény