Folytatja a MÁV a fokozott jegyellenőrzést
Februárban a Budapest-Szob és a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon folytatódik a kiemelt vasúti jegyellenőrzés, amely nemcsak a reggeli, hanem a délutáni csúcsidőszakra is kiterjed – közölte a MÁV-Start Zrt.
Februárban a Budapest-Szob és a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon folytatódik a kiemelt vasúti jegyellenőrzés, amely nemcsak a reggeli, hanem a délutáni csúcsidőszakra is kiterjed – közölte a MÁV-Start Zrt.
Nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a Hungexpo vásárvárost tulajdonló Foncière Polygone Hungária Kft. társasági részesedésének állami megszerzését a kormány – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.
Új működési modell bevezetését tervezi a kormány a szennyvíz-, ivóvíz-, gáz-, áramszolgáltatás, a távfűtés, hulladékkezelés és a közétkeztetés területén – jelentette ki Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen.
A gazdasági tárca 2016. április 30-ig elkészíti és benyújtja a kormánynak az adózás rendjéről szóló új törvénytervezetet, jelenleg ezen dolgozik az érintettek bevonásával – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Összevetettük néhány kiemelkedő „fideszes” focibázis tavalyi TAO-részesedését és a települések költségvetését. Érdekes eredményekre jutottunk, hiszen több esetben is jóval több pénz jut a miniszterelnök kedvenc sportjára, mint mondjuk amennyi pénzt az önkormányzat köznevelés támogatása jogcímen kap.
Új, az olimpiai pályázat támogatásához kötődő adókedvezményt vezetne be a kormány által az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslat.
Sztrájkbizottságot alakítottak a volános szakszervezetek, mert kedden eredménytelen volt a bértárgyalás második fordulója, miután a munkáltatókat képviselő Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége (KKVSZ) az alágazatban dolgozók számára ismét nulla százalékos béremelési ajánlatot tett – közölte a „Volános” Szakszervezetek Együttműködési Fóruma.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetésének átalakításáról, az iskolai közbeszerzések egyszerűsítéséről, valamint az iskolaigazgatók gazdasági önállóságának növeléséről állapodtak meg a köznevelési kerekasztal részvevői a tanácskozás első, keddi fordulóján.
Közel 7 százalékkal zuhant a Richter árfolyama kedden a tőzsdén. A többi részvény ennél sokkal jobb napot zárt.
Rendszer Kontroll Kft.2024 RSS Feed Gyűjtemény