Az agyam egy Airbnb, ahol 15 évvel ezelőtt szobát vett ki egy terrorista, és ott ragadt

Olyan érzés volt, mintha egy rajz lennék egy kifestőkönyvben, csak éppen nem volt hozzá színes ceruzám

– kevés ennél érzékletesebb leírást lehetne adni arról, min megy keresztül az, aki órák óta szuicid gondolatokkal küzd, és csak nagy nehezen képes felülkerekedni azokon. A magát antiszociális influenszernek tituláló Joe Tracini néhány hónapja a Twitteren próbálja meg elmagyarázni, mi zajlik benne, elsősorban magának segítve ezzel, de közben másoknak is kapaszkodót ad: van ebből az őrületből kiút. Például az, ha beszél róla.

A fent idézett állapotot az váltotta ki, hogy nem a megszokott boltba ment el vásárolni, így a megszokotthoz képest más dolgokat lehetett kapni. Ez az aprónak tűnő változás elég volt számára, hogy a szokásosnál is erősebben felpörögjenek benne az öngyilkos gondolatok. Annyira nem tudott megszabadulni tőlük, hogy egyetlen megoldást látott: ha elmondja valakinek. Így is 6–7 órán keresztül küzdött. „Ha hozzám hasonló vagy, és azon agyalsz, hogy megölöd magad, kérlek, várj. Emlékezni fogsz, milyen érzés máshogy érezni. Mondd el barátodnak vagy családtagodnak, min mész keresztül. Tudom, nem könnyű ilyeneket mondani és hallani” – fogalmazott Joe a Twitteren június 18-án közzétett, egy percnél alig hosszabb videójában.

Mint egy belül üres csokimikulás

Joe Tracini nyíltan vállalja, hogy borderline személyiségzavarban szenved. Ahelyett, hogy pontosan definiálná, mit is jelent ez, rövid videókban érzékelteti, min megy keresztül. Elég sok mindenen. A fejében egy hang folyamatosan azt sulykolja, hogy ölje meg magát, vagy ha nem, akkor negatív gondolatokkal bombázza. Egy igazi seggfej, idióta – jellemzi a hangot Joe.

Kreatív, rövid videószkeccsekben mutatja meg a borderline személyiségzavar komplex működését. Ő és az agya borderline-os fele beszélget egymással megosztott képernyőn. Folyamatos a parola és a harc köztük, Joe pedig próbálja normális mederben tartani a BPD-Joe agymenéseit, ami többnyire oda fut ki, hogy „Öld meg magad!” (A BPD a Borderline Personality Disorder, vagyis a borderline személyiségzavar angol rövidítése).

Első videóját január végén töltötte fel, hogy megmutassa, hogyan él azzal, aki a fejében van. A három intenzív percben megállás nélkül megzavarja, megakasztja, kibillenti, kétségbe vonja a szavait és eltereli a figyelmét a másik hang a fejében – aki bipoláris, és utálja Joe-t. Közben folyamatos ürességet érez: olyan, mint egy kívülről boldognak tűnő és csillogó, de belül üres csokimikulás.

Tracini Mick Jagger után Micknek nevezte el a fejében zakatoló hangot. „Egy masszív száj, ami mindig üvölt” – magyarázta a Guardiannek a névválasztást Joe, aki ugyan nem ismeri behatóan a Rolling Stonest, de tiszteli őket, mert nem halottak.

Pedig valószínűleg már annak kellene lenniük, pont úgy, mint nekem

– csapja agyon a súlyos felvetést Tracini, aki hasonló stílusban adja elő, hogyan győzi le a fejében élő seggfejet.

Élete legnagyobb kihívása az, hogy ne ölje meg saját magát. A borderline teszi szuiciddé, de eltökélte, hogy életben marad és ezt világgá is kürtöli. A videók többségében azt próbálja meg elmagyarázni, hogy az öngyilkosság egy gondolkodásmód, nem pedig egy esemény, ő pedig a gondolkodásmódot próbálja folyamatosan megérteni és felülírni.

Kezdetben a mobiltelefonnal felvett videókat magának készítette, de aztán beütött a karantén, és úgy gondolta, ez az időszak sokak számára lehet nehéz. Nem tévedett: videói többmilliós megtekintésnél tartanak, és sok tízezren reagálnak rájuk.

Kiderült, hogy szakértője vagyok annak, hogyan ne öljem meg magam, merthogy még élek”

– magyarázta szarkasztikus éllel sikerének titkát a Guardiannek. Azért is akart ennyire megnyílni a nyilvánosság előtt, mert a betegsége – és úgy általában a mentális zavar – rendkívül stigmatizált. „Az egyetlen alkalom, ahol a borderline személyiségzavar felmerül, az a bűnügyi dokumentumfilmekben van, amikor valakit meggyilkolnak”.

Helló, terrorista, te itt az agyamban

Joe ismert tévés személyiség Nagy-Britanniában. Számos, itthon kevésbé ismert sorozatban játszott, fellépett stand-uposként, gyerekkorában pedig ígéretes bűvésznek tartották. A húszas évei végén diagnosztizálták nála a bordeline-t, addig a drog és az alkohol irányította az életét. Július 19-én, 32. születésnapján feltöltött egy videót a Twitterjére, amiben meghökkentő őszinteséggel beszél arról, milyen volt a 24. születésnapja. „Ma van az eddigi legjobb születésnapom, ezért most szeretnék a legrosszabbról beszélni” – kezdi Joe, aki hozzáteszi: minden nap megünnepli, hogy él. 24 évesen azonban úgy tűnt számára, nem éli meg a 25-öt sem. Masszív drogfüggő volt, az étrendje kábítószerből és sonkából állt. Utóbbiból szeretett volna bevásárolni a 24. születésnapján, de a boltban fingott egyet és összeszarta magát.

Nem csak éppenhogy, teljesen

– részletezi zavarba ejtő őszinteséggel élete mélypontját. „Csak álltam ott, és azt gondoltam, ennyi volt, meg fogsz halni. Szó szerint haldokolsz ott belül. Meg voltam arról győződve, hogy nem élem meg a 25-öt.”

Széles vigyorral az arcán vágja bele mobilja kamerájába:

Ma 32 éves vagyok, élek, nyolc éve tiszta vagyok és nem úszom a saját szaromban.

A Guardiannek azt mondta, betegsége diagnosztizálása megváltoztatta az életét, mert addig azt hitte, javíthatatlan. Úgy, hogy már tudja, mi a baja, visszakapta a reményt, hogy állapota javulhat, például hosszú, rendszeres terápiával. Azonosította magán a borderline hosszú tünetlistáját: elhagyástól való félelem, instabil kapcsolódások, üresség érzése, impulzív önpusztító viselkedés, felrobbanó harag, önbántás, paranoia, szeparáció, szélsőséges hangulatváltozások, instabil önkép.

Rengetegen írnak neki aggódva, hogy megöli magát, de Joe azt mondja, pont azzal, hogy beszél róla, saját magát menti meg, és ezzel talán másokat is. Utóbbira több ezer embertől kapott már visszajelzést. Olyanok is akadnak, akik szerint csak azért csinálja ezt, hogy felhívja magára a figyelmet. Nekik egy megrázó videóban válaszolt, amiben elcsukló hangon fejtegeti, hogy a szavak bárkin életre szóló sebet ejthetnek, majd érzékletes hasonlattal elmagyarázza, mi zajlik a fejében:

Egy terrorista él az agyamban, ami mintha egy Airbnb szállás lenne a számára. 15 évvel ezelőtt foglalt le benne szállást, és azóta nem megy el onnan. Néha beköltözik egy másik szobába, de attól még folyamatosan ott van. Úgy kell élnem, hogy szuicid vagyok, de nem ölöm meg magam, ne aggódjatok, ez az életem része, nem szégyellem ezt. Ezt nem szégyellem, mást igen.

Joe szerint a média sem mindig megfelelően közelít a mentális zavar témájához. Gyakran celebek beszélnek róla, akikről kiderül, hogy valamit el akarnak adni ezzel. „Nézem őket, és közben azon gondolkodom: oké,  mikor jelenik meg az új albuma?”A mentális betegségek narratívája cukormázzal van leöntve. „Üres és pihe-puha, és azt sugallja, minden jobb lesz. Én sok minden vagyok, de pihe-puha biztosan nem, és amit kiteszek, az sem pihe-puha. Ez nem egy ölelős gif.”

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Témába vágó cikkek a 24.hu-n

  • Pszichiáterhez fordulni annyira szégyen, mint fogorvoshoz menni – mondta egy korábbi interjúnkban Purebl György, a SOTE Magatartás-tudományi Intézetének igazgatóhelyettese.
  • Agresszió, depresszió és addikció jellemzi a magyarok elmúlt másfél évtizedét. A pszichiáterektől még a többi orvos is ódzkodik, pedig ahhoz, hogy ne érezzük szorongató helynek a világot, először saját magunkat. kell megértenünk – hangsúlyozta Rigó Péter, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézethez (OPAI) tartozó Drogbeteg Gondozó és Prevenciós Központ vezető főorvosa.
  • Makacs tévhiteket számoltunk fel az öngyilkosságról Bérdi Márk pszichológussal.
  • A veszélyhelyzet, a gazdasági krízis, a kényszerű otthonmaradás mindenkinek pszichés terhelést jelent. Pszichológusok válaszoltak arra, miként vészelhetjük át ezt az időszakot, és hogyan tudunk másokon is segíteni.

Kiemelt kép: twitter.com/joetracini


Source: 24 teszt