Az AWS megszólalt a döntőbe jutás után

Mint megírtuk, a tegnapi elődöntőn tíz országgal együtt Magyarország indulója, az AWS is bejutott az Eurovízió döntőjébe.

Siklósi Örs pénteken az MTI-nek kiemelte: bebizonyították, hogy a metál műfaja ebben a közegben is tud működni.

Nagyon megtisztelő és óriási érzés, hogy más országokból sokan szavaztak ránk

– mondta az együttes frontembere.

Az AWS csütörtök éjjel, az elődöntő után értesült arról, hogy az együttest meghívták az augusztusi németországi Wacken Open Airre, a világ egyik legnagyobb metálzenei fesztiváljára.

A Wacken előzőleg azzal keresett meg minket, hogy csináljunk nekik egy videót, amelyben arra buzdítjuk a rockereket és a metálosokat, hogy szavazzanak ránk az Eurovíziós Dalfesztiválon. Aztán csütörtök este kiderült, hogy ennél többről van szó: meghívtak minket a Wackenre. Ez csodálatos, olyan, mintha az Iron Maiden előzenekarnak hívta volna az AWS-t

– tette hozzá Siklósi Örs.

AWS Official (@awsofficial) által megosztott bejegyzés, Máj 10., 2018, időpont: 4:11 (PDT időzóna szerint)

A Dal 2018 győzteseként a lisszaboni indulást elnyert AWS-ben Siklósi Örs mellett Brucker Bence és Kökényes Dániel gitáros, Schiszler Soma basszusgitáros és Veress Áron dobos szerepel, őket Schwartz Dávid vokalista egészíti ki a versenyen. Az AWS sorozatban nyolcadszor juttatta Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe.


Source: 24 teszt