Az európai képviselők kötelezővé tennék a hús és a tej származási országának feltüntetését

Az Európai Parlament képviselői azt javasolják, hogy a tej- és hústermékek címkéin legyen kötelező feltüntetni a származási országot is. Erről nem kötelező érvényű döntést hoztak a csütörtöki plenáris ülésen.

A javaslat mellett azzal érvelnek, hogy az eredet helyének kötelező és egységes feltüntetése átláthatóbbá tenné az élelmiszerellátási láncot, ami erősítené a fogyasztói bizalmat.

Arra is javaslatot tettek, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok vegyék fontolóra, hogy a származási ország, illetve eredet feltüntetését terjesszék ki más, egyetlen összetevőből álló termékekre is. Emellett annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a korábbi visszaélések miatt kötelezővé kellene tenni a feldolgozott élelmiszerekben található hús származási helyének feltüntetését is. (MTI)


Source: 24 teszt