Az Index megkérdezte igazgatósági tagját, mit szól a főszerkesztőváltás ötletéhez, de nem kapott választ

Dull Szabolcs Index-főszerkesztő leváltását szorgalmazta Erdélyi Zsolt, az Indexhez a hirdetésértékesítésen keresztül kapcsolódó IndaMedia Csoport tanácsadója a Facebookra feltöltött videójában. A reklámszakember szerint az Indexnek olyan főszerkesztőre van szüksége, aki „nem szarja össze magát” külsős tanácsadóktól, és „aki nem haver, aki nem origós volt és indexes lett, hanem indexes.” (Dull 2014-ben, a lap fideszesítésekor mondott fel az Origónál, onnan érkezett az Indexhez.)

A portál megpróbált utánajárni az Indamédia vezérigazgatójánál és társtulajdonosánál, az Index.hu Zrt. igazgatóságában is ott ülő Ziegler Gábornál, hogy a tanácsadójuk-e még Erdélyi Zsolt, de Ziegler erre üzleti titokra hivatkozva nem akart válaszolni. Arra is kérték, kommentálja Erdélyi javaslatát a főszerkesztőváltásról, de ez elől is kitért. (Ziegler tulajdonostársa egyébként az IndaMediában Vaszily Miklós, a TV2 elnöke, aki épp a Pesti Srácokkal karöltve indít kábelcsatornát Mészáros Lőrinc pénzéből.)

Kárpáti Márton főszerkesztő-helyettes cikkében azt írja:

Az Index hetek óta valós veszélyben van. Ez azt jelenti, hogy tőlünk független erők próbálták/próbálják megmondani, hogyan kellene működnünk, kikkel kellene együttműködnünk, egyértelmű és határozott piacvezetőként mit kellene csinálnunk a „túlélésünk érdekében”. Mivel a tanácsokat a stílusuk, a tartalmuk és a körülményeik miatt sem tudjuk barátinak tekinteni, a függetlenségünket jelző barométert a független állásból a veszélyben állásba mozdítottuk. (…) A több mint két héttel ezelőtti lépésünket az indokolta, hogy a legnagyobb szerződéses partnercégünk, a reklámjainkat és azon keresztül a bevételeinket is kezelő Indamedia-csoport tanácsadóin keresztül egy olyan tervet akart ránk erőltetni, aminek a szerkesztőség széthullása, feldarabolása lett volna a vége. Akkor a tiltakozásunk hatására az összes érintett azt mondta, a tervet elkaszálták, és a tervet jegyző tanácsadók elkerültek az Index közeléből. A tanácsadók koncepciói viszont azóta is napirenden vannak, és ennek hétfő este volt az eddigi legerősebb állomása: a Superman becenéven is ismert Erdélyi Zsolt, reklám- és kommunikációs szakember a Facebookra feltöltött videójában azt javasolta az Indexnek, hogy váltsa le a főszerkesztőjét. Ennek persze nem kellene nagy jelentőséget tulajdonítani, bárkinek lehetnek bármiről elképzelései, de Erdélyi nemrég még az Index említett partnercégének a tanácsadója volt, és semmi nem utal arra, hogy már ne lenne az. És így azért már kicsit erősebb, ellenségesebb az üzenete, és ez persze még indokoltabbá teszi a függetlenségi barométerünk jelenlegi, veszélyben állását.

A tanácsadók – Erdélyi mellett elsősorban Gerényi Gábor Index-alapító, az Azonnali.hu résztulajdonosa – eredetileg azt javasolták, hogy az Index rovatainak egy részét szervezzék ki külső cégekbe, ezt azonban a szerkesztőség élesen ellenezte. Az átalakítási terv miatt lemondott az annak végrehajtását szintén elutasító Pusztay András vezérigazgató, Dull Szabolcsot pedig arra hivatkozva tették ki az igazgatósából, hogy szivárogtatott a koncepcióról.

Az Index szétdarabolásáról szóló cikkünkben megszólalt Erdélyi is, aki azt mondta, az IndaMédiának dolgozik, de nem az Indexszel, hanem a Femina.hu-val foglalkozik. Hozzátette:

Engem arra szoktak alkalmazni, hogy valami tök jól menjen, arra, hogy valami ne menjen tök jól, arra nem. Nem is látom, hogy kinek az érdekében állhatna, hogy az Index ne menjen többé.

Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány elnöke a Media1-nek azt nyilatkozta, a főszerkesztőváltást sürgető nyilatkozat Erdélyi magánakciója volt, amihez elképzelhető, hogy valamiféle sértettség vezethetett, „amiért a tanácsai nem valósulnak meg”.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


Source: 24 teszt