Az MSZP szavazódobozokat rak ki Budapesten, kupakokkal lehet dönteni, hogy rakétákat vagy hídfelújítást akarnak-e az emberek

Az MSZP a fővárosiakhoz fordul, hogy szavazzanak arról: gigantikus tűzijátékot vagy a Lánchíd felújítását akarják – közölte az MSZP budapesti elnöke szerdán az MTI szerint.

Molnár Zsolt az MSZP Facebook-oldalán követhető online sajtótájékoztatón azt mondta, pártja a következő hetekben a budapestiekhez fordul, hogy fejtsék ki véleményüket: pénzszórást, gigantikus tűzijátékot, a hatalmi elit tobzódását, vagy a nemzet fővárosa történelmi hídjának a felújítását akarják.

Elmondta, Budapest közterületein plexi szavazódobozokat helyeznek el, és műanyagkupakokkal lehet majd szavazni a rakétákra, vagy a hídfelújításra.

Az MSZP honlapján is lehet támogatni azt a javaslatot, hogy az idei tűzijátékra szánt nyolcmilliárd forintot kapja meg a főváros a Lánchíd felújítására.

Szerinte a Fidesz-KDNP-kormány bünteti az önkormányzatokat, azokat a választókat, akik tavaly október 13-án nem a kormánypártokat támogatták, különösen büntetik Budapestet.

Megjegyezte: a kormánypárti politikusok sokat beszélnek a reformkorról, az önfeláldozásról, a hazaszeretetről. Hol vannak ennek a korszaknak a Széchenyi Istvánjai? Hol vannak azok a felelős politikusok, akik nem nyolcmilliárd forintért szeretnének tűzijátékot? – kérdezte, hozzátéve: ez a tavalyi tűzijáték árának ötszöröse.


Source: 24 teszt