Az otthoni tanulás után a szülők 77 százaléka arra jutott, hogy a tanárok fizetésemelést érdemelnek

Az amerikai szülők majdnem 80 százaléka szerint a tanárok megérdemelnék, hogy jelentősen megemeljék a fizetésüket. Azután jutottak erre, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett iskolabezárások után a saját bőrükön tapasztalták meg, milyen feladata oktatni saját gyermekeiket – derült ki a OnePoll közvélemény-kutatásából. A felmérést kétezer szülő részvételével végezték, akik mind otthon vannak iskolakorú gyermekeikkel.

Az Osmo nevű, oktatásügyi cég felkérésére készült közvéleménykutatás eredményei szerint a válaszadók 77 százaléka adna fizetésemelést a tanároknak, közölve, hogy az otthoni tanulás után sokkal jobban értékelik a pedagógusok munkáját, és nagyobb tisztelettel tekintenek rájuk. Az Osmo oktatásügyi vezetője az eredményekre reagálva közölte:

Örömmel látjuk, hogy ilyen sok szülő jobban értékeli a tanárokat, és jobban tisztelik őket.

A felmérés adatai szerint minden négy szülőből három aggódik amiatt, hogy gyerekük le fog maradni a tanulásban, és a legtöbb szülőnek az a fontos, hogy matematikában és a tudományos tárgyakban teljesítsen igazán jól.

Messzebb van a pedagógus átlagfizetés a diplomás átlagfizetéstől, mint 2010-ben

Pedig az oktatás minőségét hosszú távon a pedagógus bérek határozzák meg.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages


Source: 24 teszt