Az RMDSZ-nek is lesz miniszterelnök-jelöltje

Lesz saját miniszterelnök-jelöltje a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), amelynek első számú opciója azonban a kormánykoalíció helyreállítása – írja a Maszol.ro. Előzőleg Kelemen Hunor elnök Facebook-oldalán tudatta, nem tartja elvetendő javaslatnak, hogy a következő koalícióban a legkisebb, de a stabilitást képviselő politikai alakulat adja a miniszterelnököt.

Szerinte jelenleg az RMDSZ 6-7 százalékos parlamenti súlyánál sokkal fontosabb a kormányalakításnál, hogy melyik az a politikai alakulat,

amely a racionalitás és a következetesség hangja volt az elmúlt időszakban, és amelynek a miniszterelnök-jelöltje integratív személyiség.

Kelemen Hunor azt már a Francia Közszolgálati Rádió (RFI) román nyelvű műsorának mondta, hogy az RMDSZ első opciója továbbra is a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) közös koalíció újraélesztése.

Az RMDSZ elnöke úgy vélte, ha a szociáldemokratákkal alakítanak kormánytöbbséget, a PSD igényt tartana a kormányfői posztra, „mert politikai szempontból ez így logikus”. Ebben az esetben sok idő kellene a  koalíció előkészítéséhez. Nem tudja, Klaus Iohannis államfő kit bíz meg kormányalakítással, de biztos, hogy rugalmasabb lesz a Nemzeti Liberális Párt is, amely felhatalmazta a párt vezetőit, hogy tárgyaljanak a többi demokratikus párttal egy olyan kormány támogatásáról, amelyben a PNL adja a kormányfőt.

Kelemen Hunor szerint több lehetőség is van, de hosszabb távlatot kell adni, következetesebbnek kell lenni, stabil, konstruktív többség nélkül ugyanis néhány hónap múlva megismétlődnek a jelenlegi problémák.

Az MTI szerint a Florin Citu vezette kabinet megbuktatása utáni első kormányalakítási egyeztetésen az RMDSZ hasonló kezdeményezéssel állt elő, mondván, Romániának sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a következő fél évben olyan fontos döntéseket kell hozni a világjárvány, az energiaárak, a jövő évi költségvetés, a nemzeti helyreállítási terv ügyében, amelyeket ügyvivő kormány nem hozhat.

Az RMDSZ ideiglenes megoldásként akkor azt javasolta az államfőnek, hogy a következő hat hónapra RMDSZ-es miniszterelnökre bízza az ország vezetését, időt adva a román pártoknak arra, hogy megtalálják az együttműködés módozatait.

The post Az RMDSZ-nek is lesz miniszterelnök-jelöltje first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt