Azért csapták ki az iskolából a kislányt, mert bevallotta lány osztálytársának, hogy tetszik neki

Az oklahomai Rejoice Christian Schools egyházi iskola elbocsátott a tanulói közül egy kislányt, mert az bevallotta egy lány osztálytársának, hogy tetszik neki, írja a CNN.

A lapnak a kislány édesanyja elmondta, amikor az iskola vezetősége tudomást szerzett arról, hogy „mit tett” a nyolcéves Chloe, az igazgatóhelyettes az irodájába hivatta a lányt, és megkérte, idézze fel neki, hogy mit is tanít a Biblia. Mikor Chloe nem értette a célzást, a tanerő azt mondta neki, a Bibliában meg van írva, hogy egy nő csak férfit szerethet, férfival házasodhat, és vele nevelhet gyereket.

Erre Chloe azt felelte, hogy oké, de attól még egy lány kedvelhet egy másik lányt, amitől viszont teljesen kiborult az igazgatóhelyettes.

Chloét hazaküldték, és azt mondták neki, ne is menjen vissza. Mikor az édesanyja felhívta az iskolát, az igazgatóhelyettes neki szegezte a kérdést, hogy szerinte rendben van-e, hogy a lánya egy másik lányhoz vonzódik. A nő azt mondta, nem lát ebben problémát, mire válaszul a lányt kicsapták az iskolából, sőt még az ötéves, az ügyben a legkevésbé sem érintett öccsét is eltanácsolták.

Chloe anyja érthető módon keserűen nyilatkozott:

Nem láttam a dühtől. Kavarogtak bennem az érzések. Megkértem [az igazgatóhelyettest], hogy üljünk le, és beszéljük át az egészet higgadtan, személyesen, de ő hallani sem akart róla, azt mondta, nincs ezen mit megbeszélni.

A nő az őket ért igazságtalanság mellett azt is nehezményezi, hogy a gyerekeket elküldik abból a környezetből, ami évek óta a második otthonuk volt, hátat kell fordítaniuk a megszokott környezetnek és a barátaiknak, mindezt egy olyan dolog miatt, amit a lánya valószínűleg nem is ért még.

Az iskola nem kommentálta bővebben az ügyet, mindössze annyit mondtak, alapvető dolgokban nem egyezett a véleményük a családéval, ezért döntöttek a gyerekek elbocsátása mellett.

The post Azért csapták ki az iskolából a kislányt, mert bevallotta lány osztálytársának, hogy tetszik neki first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt