Békés Márton és a Pénzügyminisztérium államtitkára is beült Demeter Szilárd hatszázmilliós alapítványába

Bejegyezték a Magyar Kultúráért Alapítványt, amelyről már tavasszal kiderült, hogy hatszázmillió forintos alaptőkével indulhat el és tekintélyes ingatlanportfóliót is kap. Az alapítvány tulajdonába kerül a Hajógyári-sziget déli része, a Zichy-kastély, a Bem rakparti Andrássy-palota, az alkotóházakat és művésztelepeket birtokló Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és egy kétmilliárdos, újságíróképzésre szakosodott állami cég is.

A Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója által vezetett alapítvány nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Törvényszék tett közzé végzést. Ebből a kuratóriumi tagok személye is kiderül. A kuratórium elnöke Demeter, mellette pedig beülhet a testületbe:

  • Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója (akivel februárban készítettünk interjút)
  • Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője
  • Banai Péter Benő, Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára
  • és Kelemen László.

Az alapítvány kuratóriumának elnökét és tagjait a kultúráért felelős miniszter, azaz Kásler Miklós jelölte ki.

The post Békés Márton és a Pénzügyminisztérium államtitkára is beült Demeter Szilárd hatszázmilliós alapítványába first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt